/
Fedezd fel
/
Publikációk
/
Hírek
/
Ötezer diákhoz látogatott el a pénzügyi ismeretekkel teli múzeum

Ötezer diákhoz látogatott el a pénzügyi ismeretekkel teli múzeum

2023. november 30.
bőröndmúzeum_1

A cél az, hogy a téli szünet kezdetéig 8000 tanuló vegyen részt az „utazásban”, azaz játékos formában ismerkedjen a mindennapi pénzügyekkel. A Magyar Pénzmúzeum ingyenes programja jövőre is folytatódik, bármelyik hazai általános és középiskola részt vehet benne.

2023. november 22.

A Pénzmúzeum szakemberei rendhagyó foglalkozások keretében egy-egy, a mindennapokhoz nélkülözhetetlen pénzügyi-gazdasági témát dolgoznak fel a diákokkal, általában matematika vagy osztályfőnöki óra keretén belül. A pénzügyi oktató programban eddig 12 vármegye több mint 8 ezer tanulója vett részt. A naptár összeállítása során kiemelt figyelmet kapnak a Budapesttől távol fekvő települések, hiszen innen nehezebb megközelíteni a budapesti Széll Kálmán téren található interaktív múzeumot és látogatóközpontot.

Az általános iskolásoknak szóló tanóra gyakorlati példákon keresztül segíti az ismeretátadást, így például egy kirándulás költségeit kell kiszámolni oly módon, hogy a rendelkezésre álló anyagi keretet ne lépjék túl a diákok.  A középiskolai foglalkozásokon a költségtervezésen kívül pénzügyi alapfogalmak, így a hitel és a pénz vásárlóereje is szóba kerül. Az interaktív ismeretterjesztő foglalkozás valamennyi általános és középiskola számára ingyenesen elérhető.

 

További híreink

Módosult nyitvatartás

Megértésüket köszönjük!

2026. október 26.
Csak a magyar forradalmároknak sikerült címerváltást elérniük

Kattints és fedezd fel, hogy mi változott!

2026. október 23.
1956 emlékezete a magyar emlékérméken

Kattints és ismerd meg az érméket!

2026. október 22.
Pénz, bizalom, forradalom

Köztéri jótékonysági gyűjtések ’56 Budapestjén

2026. október 21.