Denár és garas, dukát és guldiner, krajcár és poltura – hosszan sorolhatnánk azoknak a pénzeknek a neveit, amelyekkel elődeink ezer éven át fizettek, illetve részben napjainkba is fizetünk Magyarországon. Sokakban felmerül a kérdés, honnan kapták ezek a pénzek az elnevezésüket? Miért hívják jelenlegi törvényes fizetőeszközünket éppen forintnak? A következő hetekben 12 részes, „Denártól a forintig” című sorozatot indítunk, amelyben a magyar pénzelnevezések etimológiáját járjuk körül.

A cikksorozat hatodik részében a tallér pénzelnevezés eredetének járunk utána. Tudtátok, hogy a tallér kifejezés, amelyből a dollár is származik, egy cseh kisváros nevére vezethető vissza? Ezekkel a pénzekkel Te is találkozhatsz majd a Magyar Nemzeti Bank hamarosan megnyíló Pénzmúzeumában, ahol bemutatjuk a közép- és újkori magyar forgalmi pénzeszközöket is.

6. Tallér

Az újkori pénztörténet szédületes karriert befutó nehéz ezüstpénze, a tallér létrejötte a Schlick grófokhoz köthető, akik 1519-től kezdték meg guldinerek kibocsátását Sankt Joachimsthalban (ma Jáchymov, Csehország) lévő verdéjükben. Mivel ezek némiképp könnyebb súlyban készültek, mint a korabeli guldinerek, ezért – megkülönböztetésül – készítési helyük után Joachimsthalernek, röviden Thalernek kezdték nevezni. A név hamarosan címletté vált, és a hasonló jellegű pénzeket immáron az egész világon tallérnak kezdték nevezni, persze mindenhol a helyi nyelv saját hangtani szabályainak megfelelő formában (daler, daalder), de ebből származnak a dollár és a tolár pénzelnevezések is.

Magyarországon az első tallérszerű veretek 1552-ben Nagyszebenben készültek, I. Ferdinánd nevére a Castaldo császári tábornok által megszállt Erdélyben. A különböző formájú, szabálytalan lapkákra vert, viszont a tallérok súlyrendszerébe illeszkedő darabokat meglehetősen egyszerű kivitelük miatt a szakirodalom korábban „tábori” vagy „szükség”-tallérnak nevezte. A magyarországi tallérverés hivatalos bevezetésére országgyűlési határozat alapján 1553-ban került sor, az első „valódi” tallérokat osztrák mintára, előlapon I. Ferdinánd mellképével, a hátlapon címer- és Madonnaábrázolással Körmöcbányán verték. 1556-ban a magyar tallérverést évekre megszűnt, csak Miksa uralkodása alatt, 1573-tól indult meg újra. A 17. századra vált elfogadottá és általánossá a tallérverés a Magyar Királyságban, egyre több verdében is készültek ilyen jellegű veretek széles címletskálán: az egész, negyed és fél tallérokon kívül ismertek többszörös tallérveretek is, egészen az ötszörös súlyig. Az Erdélyi Fejedelemségben 1562-ben indult meg a tallérverés János Zsigmond uralkodása idején, majd vált folyamatossá Apafi Mihály, az utolsó erdélyi fejedelem koráig. Az utolsó magyar – ekkor már Vereinsthalernek, magyarul egyleti tallérnak nevezett – tallérértékű veretek I. Ferenc József uralkodása alatt készültek Körmöcbányán 1867-ben, szerepüket az ezüstforintosok vették át.