Denár és garas, dukát és guldiner, krajcár és poltura – hosszan sorolhatnánk azoknak a pénzeknek a neveit, amelyekkel elődeink ezer éven át fizettek, illetve részben napjainkba is fizetünk Magyarországon. Sokakban felmerül a kérdés, honnan kapták ezek a pénzek az elnevezésüket? Miért hívják jelenlegi törvényes fizetőeszközünket éppen forintnak? A következő hetekben 12 részes, „Denártól a forintig” című sorozatot indítunk, amelyben a magyar pénzelnevezések etimológiáját járjuk körül.
A cikksorozat hetedik részében a dukát pénzelnevezés eredetének járunk utána. Tudtátok, hogy dukátnak eredetileg a velencei aranyakat hívták, és csak az újkortól használták a magyar aranyforintok elnevezésére, majd egyszerre jelölt pénzegységet, finomságot és aranysúlyt? Ezekkel a pénzekkel Te is találkozhatsz majd a Magyar Nemzeti Bank hamarosan megnyíló Pénzmúzeumában, ahol bemutatjuk a közép- és újkori magyar forgalmi pénzeszközöket is.
7. Dukát
Ahogy arról korábban már esett szó, a 13. század derekán indult meg Európában több évszázados szünet után újra az aranypénzverés, először Firenzében fiorino d’oro, majd Genovában genovino néven. Természetesen a korszak egyik leggazdagabb kereskedővárosa, Velence sem maradhatott ki a sorból, a városállamban 1284-ben kezdték meg az aranypénzek kibocsátását dukát (latinul ducatus) néven. Az elnevezés eredetére több magyarázat is született, de a legáltalánosabban elfogadott nézet szerint a doge (eredetileg latinul dux, azaz herceg) által vezetett ducatus (latinul hercegség) névre vezethető vissza. Hasonló elnevezésű (ducalis) ezüstpénzt már a 12. században vertek a dél-itáliai normannok, de a dukát nevet világhírűvé a velencei aranypénzek tették. A velencei dukátok évszázadokon át ugyanazon éremképpel készültek: előlapon Szent Márk, a város védőszentje, előtte a térdelő doge alakja látható. a hátlapon „Sit tibi, Christe, datus, quem tu regis iste ducatus” (Legyen neked ajánlva, Krisztus, eme hercegség, amin te uralkodsz) köriratban Krisztus álló alakját jelenítették meg. Érdekes módon az újkorban, amikor már több kibocsátó aranypénzeit is dukátnak kezdték hívni, a velencei aranyak a zecchino nevet vették fel, utalva így a az állami pénzverdének helyet adó Palazzo della Zecca nevű palotára.
Magyarországon az aranyforintokat (florenus) a 16. századtól kezdték dukátnak (ducatus) nevezni, részben azért, hogy megkülönböztessék a száz dénár értékű számítási forinttól. Mind a Magyar Királyság, mind az Erdélyi Fejedelemség, köszönhetően a Kárpát-medence legendás aranygazdagságának széles körű dukátverést folytatott több címletben, az 1/16 dukáttól egészen a százszoros dukátig készültek az aranyérmék. A dukát elnevezés teret nyert az ötvösségben is, hiszen a különféle aranytárgyak, többek között az ékszerek súlyát is rendszerint dukátban (1 dukát=3,5 g) adták meg. Az utolsó magyar, még dukátnak nevezett aranyérmék 1881-ben hagyták el a körmöcbányai verdét.
További híreink
Összes hírKattints és fedezd fel, hogy mi változott!
Kattints és fedezd fel, hogy mi változott!