Denár és garas, dukát és guldiner, krajcár és poltura – hosszan sorolhatnánk azoknak a pénzeknek a neveit, amelyekkel elődeink ezer éven át fizettek, illetve részben napjainkba is fizetünk Magyarországon. Sokakban felmerül a kérdés, honnan kapták ezek a pénzek az elnevezésüket? Miért hívják jelenlegi törvényes fizetőeszközünket éppen forintnak? A következő hetekben 12 részes, „Denártól a forintig” című sorozatot indítunk, amelyben a magyar pénzelnevezések etimológiáját járjuk körül.

A cikksorozat nyolcadik részében a krajcár pénzelnevezés eredetének járunk utána. A kiskakas gyémánt félkrajcárjáról biztosan sokan hallottatok, de azt tudtátok-e, hogy természetesen a valóságban ez a pénztípust nem drágakőből, hanem kezdetben ezüstből, pályafutása végén viszont már rézből verték? Ezekkel a pénzekkel Te is találkozhatsz majd a Magyar Nemzeti Bank hamarosan megnyíló Pénzmúzeumában, ahol bemutatjuk a közép- és újkori magyar forgalmi pénzeszközöket is.

8. Krajcár

Amikor Tirolban Meinhard gróf 1271-ben megkezdte a nehéz ezüstpénzek, a garasok verését, még minden bizonnyal nem gondolt arra, hogy ezzel a cselekedetével (pénz)történelmet ír. Garasait ugyanis jellegzetes, keresztet (németül Kreuz) ábrázoló éremképéről hamarosan Kreuzernek kezdték nevezni, és ez az elnevezés a következő évszázadokban elterjedt a német nyelvterület szinte teljes egészén, különös tekintettel a Habsburg Birodalomra. Ausztria 1458-ban vezette be a négy pfennig értékű krajcárt, s ezzel a krajcár elindult világhódító útjára.

I. Lipót 1659. március 8-án kibocsátott rendeletével osztrák mintára Magyarországon is bevezetésre került a krajcár értékű aprópénzek verése. Az örökös tartományokban már korábban is vertek krajcárt, de csak 1 és 3 krajcár címletekben, ettől kezdve viszont egységesen az egész birodalomban új címletek is megjelentek; a XV és a VI krajcáros.

Az új rendszer alapján tehát a Magyarországon már korábban is vert dukát, tallér, dénár és obulus mellett az ekkor bevezetett krajcárértékű pénzeket öt különböző címletben, vagyis XV, VI, 3, 2 és 1 krajcár értékben verték. A krajcárrendszer címleteit a rajnai forinthoz (rheinische Gulden) mint számítási egységhez igazították, és így válik világossá, miért éppen ezeket a címleteket bocsátották ki. A 60 krajcár értékű „rénes forint” egynegyede volt a 15 krajcár, egytizede a 6 krajcár, egyhuszada a 3 krajcár, míg a rendszer legkisebb eleme természetszerűleg az egykrajcáros volt.

Az I. Lipótot követő uralkodók alatt folyamatossá vált a krajcárverés több különféle címletben, Mária Terézia alatt elsőként már rézből is készültek. Az 1848–1849- es szabadságharc idején a nagyobb címleteket (20, 10 és 6 krajcár) ezüstből, míg a kisebbeket (3 és 1 krajcár) rézből verték. Az 1857-ben létrejött bécsi egyezmény értelmében bevezetésre került a decimális pénzrendszer, miszerint egy osztrák értékű forint a korábbi hatvannal szemben immáron száz krajcárt ért. A krajcárértékű váltópénzek verése egészen 1892-ig tartott, ekkor került bevezetésre a korona pénzrendszer, amelynek váltópénze a fillér lett.