500 forint, 1969

Előoldalon lila felirat: ÖTSZÁZ FORINT BUDAPEST, 1969. ÉVI JÚNIUS HÓ 30-ÁN, MAGYAR NEMZETI BANK. Alatta az aláírások szerepelnek és a büntetési záradék: A BANKJEGYHAMISÍTÁST A TÖRVÉNY BÜNTETI. Jobb oldalon ovális keretben Ady Endre portréja látható. Hátoldalon az ÖTSZÁZ FORINT értékjelzés, bal oldalon a budapesti panoráma jelenik meg az Erzsébet-híddal. A Kádár-korszak papírpénzein a nemzeti hősök integrációja a magyar művelődéstörténet nagy alakjainak portréival egészült ki. A zsenialitásában kikezdhetetlen költő, Ady Endre arcképét 1969-től szerepeltették a Nagy Zoltán tervezte 500 forintos bankjegyen, míg a nagy tiszteletnek örvendő zeneszerző, Bartók Béla ábrázolása az 1983-tól kibocsátott, Vagyóczky Károly tervezte 1000 forintoson tűnt fel. Ha figyelembe vesszük az 1957–1990 közti időszakban jelentkező kulturális fogyasztási trendeket – amelyek széles társadalmi rétegek számára váltak elérhetővé –, az állami média új dimenzióinak (rádió, televízió) elterjedését, érthetővé válik, miért tartották optimálisnak a rezsim presztízsének növeléséhez Ady Endre vagy Bartók Béla megjelenítését a pénzeken. A Magyar Népköztársaságot, mint a békésen építkező és művelt „szocialista embertípus” hazáját propagálhatták ezzel. Kiválasztásukkor a döntéshozók szempontja az lehetett, hogy a legnagyobb értékű bankjegyekre egyetemesrangú magyar nagyságokat tegyenek. Olyan személyiségeket, akiknek jelentősége messze túlmutat Magyarország határain. Ez egybecsengett a hazai turizmus (és valutapiac) fokozatosan növekvő jelentőségével. Az 500-as és 1000-es bankjegyeket külföldön is jobban megismerhették (utazók, gyűjtők révén), azonosíthatták Magyarországgal, így nemzeti „névjegyként” is funkcionáltak.