/
Látogatás
/
Korábbi büszkeségeink

Korábbi büszkeségeink

Fejedelmek aranya - Uralkodói reprezentáció Erdélyben

A Magyar Nemzeti Múzeum, a Csíki Székely Múzeum, az Iparművészeti Múzeum és a Pénzmúzeum szakmai együttműködése során megvalósított utazókiállítást 2024-ben Erdélyben és Marosvásárhelyen, 2025 tavaszán pedig Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban láthatta a közönség. 

A 16. század közepén három részre szakadt Magyarország egyik részéből egy új állam, az Erdélyi Fejedelemség jelent meg Európa térképén és új uralkodó tűnt fel a hatalmi palettán. Az állam és annak vezetője, a fejedelem a reprezentáció eszközeivel láttatta országának gazdagságát és politikai hatalmát. A méltán népszerű kiállítás célja az volt, hogy bemutassa az erdélyi fejedelmek hatalmi reprezentációját, elsősorban az általuk veretett érméken keresztül, kiegészítve azokkal a fogásokkal, amelyek az ábrázoláson is megfigyelhetők: címerekkel, fegyverekkel, páncélzatokkal és különböző hatalmi jelvényekkel, emellett különböző ötvösművekkel, amelyek olykor fizetőeszközként is szolgáltak. 

A történelem során a mindenkori uralkodók hatalmi reprezentációjában kiemelkedő szerepet játszott a fejedelem képmása. A kora újkori Európában az uralkodó arcképét a politikai elit festményeken, a szélesebb köznemesi réteg, illetve a polgárság nyomtatott metszeteken, a társadalom legnagyobb hányada pedig a pénzek éremportréin láthatta.

Mivel a fejedelmek hatalomra kerülésüket követően rendre új érméket verettek – a saját arcképükkel, ezzel is kifejezve hatalmuk legitimációját – ezek a tárgyak az uralkodók ikonográfiájának első hivatalos portréiként is tekinthetők. Az erdélyi fejedelmek ábrázolásainál emellett azért is igen jelentős szerepe van a kibocsátott érméknek, mert azok közé a ritka ábrázolások közé tartoznak, amelyek az Erdélyi Fejedelemség területén készültek az uralkodókról. Így az érméken látható portrén az erélyi fejedelmek leghitelesebb ábrázolásainak tekinthetők.

A kiállítás egy korábban méltatlanul háttérbe szorult, de annál érdekesebb tematika mentén ismertette az Erdélyi Fejedelemség arisztokráciájának anyagi kultúráját. A tárlat olyan gyűjtést és kincseket mutatott be, melyet ebben a válogatásban először láthattak erdélyi múzeumokban is az érdeklődők, majd a nagy érdeklődésre tekintettel a Magyar Nemzeti Múzeumban 2025. március 15 és 2025. április 13. között is láthatta a közönség.  


Ébredő nemzetek, születő valuták – Érmeválogatás Andrássy Európájából

Tiszadobi Andrássy-kastélyban megvalósított „Ébredő nemzetek, születő valuták – Érmeválogatás Andrássy Európájából” időszaki kamarakiállítás érmeválogatást mutatott be Andrássy Európájából, mely 2024. novemberétől 2025. májusáig volt látható.

Az időszaki kiállítás id. Andrássy Gyulának, Ausztria-Magyarország külügyminiszterének (1871-1879 között), egyben a kastély építtetőjének állított emléket. Külügyi pályafutása csúcsát a történettudomány legtöbbször az 1878. évi Berlini Kongresszus megszervezésében látja. Ez a kongresszus újra rendezte és stabilizálta a Balkán nemzetközi viszonyait, ezért diplomáciai jelentősége hatalmas volt a maga korában. Az 50 db (köztük 28 db arany) érmét felsorakoztató anyag sorra vette mindazon nagyhatalmak és kisebb államok arany- és fémpénzeit, amelyek képviselői a Berlini Kongresszus részesei voltak, illetve amelyek sorsa felett a kongresszus döntött. 

A résztvevő nagyhatalmak: Ausztria-Magyarország, Német Császárság, Orosz Birodalom, Oszmán Birodalom, Brit Birodalom, Francia Köztársaság, Olasz Királyság – őket a kiállításban arany érmepárok képviselték. A megfigyelőként részt vevő, érintett kis államok: Románia, Görögország (már korábban független), Szerbia, Montenegró.

Az érméken keresztül a kiállítás részleteket osztott meg az 1870-es és 1880-as évek Délkelet-Európájának szövevényes gazdaságtörténeti viszonyairól, valamint bemutatta ezen új nemzeti valuták esztétikáját. Minden kisebb állam érméi esetén az elsődleges pénznem és annak váltója is megjelenítésre került. A kiállításban nyomon követhetővé vált, hogy a régió országai közül melyik mikor indította útjára saját nemzeti bankalapítását és pénzverését, és a korban újnak számító pénznemeket és pénzkibocsátókat mutatott be.

Az érmeválogatás által a látogatók betekintést nyerhettek egy kiemelt diplomáciatörténeti esemény magyar és nemzetközi jelentőségébe.  


„Kossuth bankótól a forintig” - című tárlat száz év fizetőeszközeit mutatta be Nyíregyházán

bankjegy-kisebb.png


A Kállay Gyűjteménynek otthont adó Kállay házat dr. Kállay Rudolf kórházigazgató építette, akinek a fia Kállay Tibor, a Bethlen-kormány pénzügyminisztere volt.  Minisztersége alatt készítették elő a Magyar Nemzeti Bank 1924-es létrehozását. Az MNB 100 éves fennállása alkalmából a Pénzmúzeummal közösen egy jelentős időszaki kiállítással tisztelegtek az intézmény és Kállay Tibor pénzügyminiszter személye és munkássága előtt. 

A kiállítási anyag - mely 2024 júniusa és szeptembere között volt látható - bemutatta Magyarország fizetőeszközeit 1848 és 1948 között, beleértve azokat az 1923-as kibocsátású magyar korona bankjegyeket is, amelyeken Kállay Tibor aláírása is szerepel.

A tárlat számára a Pénzmúzeum által kölcsönadott 158 műtárgy között az 1848-49-es forradalom és szabadságharc Kossuth bankóitól az 1946-ban bevezetett forintig számos különlegesség szerepelt. A kiállításon az érméken, bankjegyeken és verőtöveken túl hat Monarchia korabeli széfet is kiállítottak, illetve tovább színesítette a tárlatot tizenhat tabló, melyek pénztörténeti érdekességeket vonultattak fel. 

Ha szeretnéd közelebbről is megismerni a kiállítást, a fotókat a gombra kattintva tekintheted meg:


A fotókat Szarka Lajos, fotográfus készítette