/
Látogatás
/
Törekvések az önálló jegybank megteremtésére

Törekvések az önálló jegybank megteremtésére

Az önálló jegybank felé vezető út

 

Az önálló jegybank iránti igény már az 1790-es megyegyűlések naplóiban is felbukkan, de a reformkori igényekben fogalmazódott meg erőteljesebben. Széchenyi István Hitel című művében (1830) külön fejezet szól a nemzeti bank szükségességéről. „Mi pedig a nemzeti bank felállítását illeti, van olyasokrúl sok jó példa; s más nemzeteknél jókat s rosszakat is láthatunk, úgyhogy hazánkra illesztésében előre felszámíthatjuk: mit kell elfogadnunk, mitűl óvakodnunk” – írta.

1848 12 pontjának 9. pontja tömören így szól: „Nemzeti Bank”. Magyarországon ekkor az 1816-ban alapított Osztrák Nemzeti Bank (amely főleg az osztrák területekre koncentrálta gazdaságfejlesztő tevékenységét) bankjegyei, a „bécsi bankók” forogtak 1800 óta kötelező elfogadás mellett. Az Osztrák Nemzeti Bank mellett hazánkban egy bank működött, az 1841-es alapítású Pesti Magyar Kereskedelmi Bank. Ez a bank bocsátotta ki a forradalom 1 és 2 forintosait, miután Kossuthnak nem sikerült megegyezni a kizárólagos bankjegykibocsátási joggal bíró Osztrák Nemzeti Bankkal.

A jegybankkérdés megoldásával adós maradt az 1867-es kiegyezés is. 1878-ban hosszas vita után alakult meg az Osztrák Nemzeti Bank átalakításával az Osztrák–Magyar Monarchia közös bankja dualista alapon, az Osztrák–Magyar Bank. A bank élén felváltva állt osztrák és magyar kormányzó, helyettesét pedig mindig a másik ország adta. Bankjegyeinek egyik oldala német, a másik oldala magyar nyelvű volt. A címletet a birodalomban beszélt többi nyelven is feltüntették kis betűkkel.

Továbbra is napirenden maradt azonban az önálló magyar jegybank kérdése. „Egész pénzünk papiros,… melynek folyását nem a magunk keze igazgatja… nincs saját nemzeti pénzügye. Szolgája, bolondja a bécsi pénzpiacznak, a bécsi nemzeti banknak. Ez ellen Magyarországot nem óvja meg semmi más, mint az »önálló nemzetibank«.” – írta Jókai Mór a Hon hasábjain 1869 szeptemberében. Az 1873-as krach után, majd 1908-ban ismét új lendületet vett az önálló jegybank kérdése, de a politikai válságok rendre meghiúsították a tervek megvalósítását.

Az első világháború után nemcsak a közös állam, hanem a közös bank is megszűnt. A Párizs környéki békék előírták az önálló valuta megteremtését, amely együtt járt az önálló jegybank alapításával is. Létrejöttéig átmeneti időre alakult meg 1921. augusztus 1-jén a Magyar Állami Királyi Jegyintézet, az OMB budapesti főintézetének épületében a Szabadság téren, annak szakembergárdájával, a Pénzügyminisztérium – és elvileg a parlament – felügyelete alatt. Bár ellátott egyes jegybanki feladatokat, mégsem tekinthető klasszikus jegybanknak. Pénzteremtésében jogilag nem korlátozott, a pénzügyi kormányzatot kiszolgáló, az államtól függő intézetként működött. Nem adott ki bankjegyeket, hanem az állam által kibocsátott államjegyeket hozta forgalomba, amelyek az állam függő adósságát képezték. Közben nemzetközi szakemberek bevonásával folyt a szanálási program, a stabilizáció, és folyamatosan folytak a Magyar Nemzeti Bank megalapításának előkészületei.


Forrás: Zempléni Múzeum gyűjteménye, Budapest Főváros levéltára, FSZEK Budapest gyűjtemény


Forrás: Népszava, Pesti Hírlap , Az Est, Az Ojság