A Magyar Nemzeti Bank Székházának története

Az épület kultúrtörténeti háttere
Az 1867-es kiegyezés és a századforduló közötti időszak gyors fejlődést hozott a gazdaságnak, iparnak, közlekedésnek, kereskedelemnek és a bankoknak. 1873-ban egyesült Buda, Pest és Óbuda, így jött létre az új főváros, Budapest. Európa egyik leggyorsabban fejlődő modern világvárosává vált, a megnövekedett városi népesség megsokszorozta az építészeti igényeket. Vasút hálózatot, utakat, parkokat és hidakat építettek. 1887-re a Nagykörúton már villamos járt, 1896-ban útjára indult a földalatti metró. Az iparosodással új központokat hoztak létre iskolákkal, kórházakkal, szállodákkal, színházakkal és éttermekkel. Az új technikai vívmányoknak köszönhetően elterjedt a villanyvilágítás, a közművesítés és a csatornahálózat. Ez az időszak az építészetben is hatalmas változásokat hozott. Népszerűvé vált a vasbeton használata, amely az olcsó és egyszerű kivitelezhetőséggel új építészeti megoldásokat tett lehetővé. Az építőanyagok nagyipari termelése, új anyagok gyártása és a szállítás forradalmasítása is megváltoztatta az építészeti technikát és szervezést. A gazdasági élet fellendülésével megindult a pénzintézetek építése. A századfordulóra több mint kétezer hitelintézet alakult meg, amely a sorra létrejövő iparvállalatok hiteligényének volt köszönhető. Az utazás és a hírközlés fejlődése jó hatással volt a nemzetközi kapcsolatokra, emellett a szakmai szervezetek térnyerésével megjelent az építészeti szaksajtó. Elkezdtek Európában virágozni az építészeti akadémiák. A században az eklektika és a historizmus építészeti stílusok voltak a legnépszerűbbek, majd megjelent a századfordulón a szecesszió. Megépültek a modern üzleti élet új képviselői, az áruházak, kereskedőházak, biztosítóintézetek és bankok impozáns palotái. A közös jegybanknak a század elejéig viszont csak az egyik fővárosban, Bécsben volt székháza. Elérkezett az idő, hogy megépítsék a budapesti főintézetet.

A terület története, az Új épület
A 19. század végén egyetlen robusztus épülettömb terült el a mai Szabadság tér helyén. Az Új épület (Neugebäude) II. József idején, Isidore Marcello Canevale bécsi építész tervei alapján épült. 1786-ban indult meg Hild János vezetésével az óriási belső udvarral rendelkező erődszerű épület felhúzása, mely több mint száz évig állt itt, rátelepedve a város életére. Kezdetben erődként, majd a napóleoni háborúk alatt francia hadifoglyok börtöneként funkcionált. Később, az 1848–49-es szabadságharc bukása után a magyar hazafiak börtöne és kivégzőhelye lett. Itt halt vértanúhalált gróf Batthyány Lajos, az első független magyar kormány miniszterelnöke. 1851-ben itt akasztották fel jelképesen Kossuth Lajost, Táncsics Mihályt, Irányi Dánielt és számos társukat, akiket nem érhetett el a megtorlás. Az épület az elnyomás jelképé vált, olyan hatalmi szimbólumnak számított akkoriban, mint Párizsban a Bastille. A kiegyezés után az Új épületet először nyomdává, majd árvaházzá szerették volna átalakítani, de a Fővárosi Közmunkák Tanácsa a lebontás mellett döntött 1897-ben. A hatalmas épület után megmaradt teret nem véletlenül nevezték el Szabadság térnek és a környező utcák a szabadságharc vértanúi és hősei után kapták a nevüket. A döntést az is befolyásolhatta, hogy ez a terület a századfordulóra már annyira beépült, hogy belvárosnak számított, ami miatt az itt lévő telkek ára felértékelődött. A területet 28 parcellára osztva bocsátották áruba, melyek egyikét a budapesti székházzal még nem rendelkező Osztrák–Magyar Bank vásárolta meg, az új budapesti főintézete számára. Az építkezéshez kiváló helyszínnek találták a már belvárosnak számító, de még beépítetlen Szabadság teret.

A pályázat
Az Osztrák–Magyar Bank bécsi főtanácsa 1900 nyarán írt ki zártkörű pályázatot. A dualizmus szabályainak szigorú betartásával nyolc-nyolc neves magyar és osztrák építészt hívtak meg. A zsűri két osztrák és két magyar építészből állt. Az 1901 tavaszán lezajlott tervpályázat első díját a kései eklektikus stílus jeles magyar képviselője, Alpár Ignác (1855–1928) nyerte el. Emellett az ő tervei alapján akkoriban már épült a Szabadság tér másik meghatározó épülete, a Tőzsdepalota, átellenben a jegybankkal. A tervező ezáltal Budapest akkoriban kialakult és a mai napig egyik legszebb és legnagyobb terének egész arculatát is meghatározta. A pályázat első négy helyezettje pénzjutalmat kapott. Sajnálatos módon a pályaművek később eltűntek, csak Alpár Ignácé maradt fenn. A többi pályázat megoldásaira a korabeli sajtó leírásaiból következtethetünk. A magyar siker meglepte az osztrák szakmai közvéleményt, akik biztosak voltak a saját győzelmükben. Ennek ellenére méltósággal viselték a vereséget, és elismerték, hogy Alpár megérdemelte az első helyet. Az akkori kritikusok egy része a propaganda erősségének tulajdonította a Szabadság téri jegybankszékház épületének tervezéséért kapott első helyezést. Viszont a zsűrit inkább az motiválta, hogy a Szabadság tér két ikonikus épületét hasonló stílusban építsék fel és azok illeszkedjenek a környezetbe. Akkoriban azt szerették volna elérni, hogy Budapest hatalmassága haladja meg Bécs, a birodalom másik fővárosának jelentőségét. Így arra törekedtek, hogy magyar építészek építsék fel nemzetünk ikonikus épületeit, melyek szebbek, nagyobbak és díszesebbek, mint az osztrák fél hasonló épületei. A jegybank is ebbe a sorba illeszkedett. Miután több mint 50 évvel az önálló magyar jegybank követelését követően és 20 évvel a közös jegybank koncessziója után saját épületet húzhattak fel a fővárosban a banknak, presztízskérdés volt, hogy ne osztrák építész nyerje meg a pályázatot. Alpár tervei alapján a székház építésének munkálatait Pucher István budapesti építőmester vezette. Az építkezés 1902 tavaszán indult és három év múlva, 1905-re fejeződött be. Az előirányzott hárommillióhoz képest négy és fél millió koronába került.

A tervező, Alpár Ignác (1855–1928)
Számos historizáló középületünk tervezője 1855-ben született Budapesten Schöckl Ignác néven, melyet később magyarosíttatott. Stájer eredetű családból származott, édesapja Pesten működtetett sikeres asztalosműhelyt. Mivel az iskolákat bukdácsolva végezte, az ötödik osztály után kőművesinasnak adták szülei. Itt 1873-ig tanult, majd Hauszmann Alajos tanítványa lett. 1874-től Berlinben folytatta a tanulást Hauszmann ajánlásával az Építészeti Akadémián. Miután befejezte tanulmányait, berlini építészirodákban dolgozott. A német fővárosban hat évet töltött el, mely nagy hatással volt építészeti kifejezésmódjára. Hauszmann meghívására hazajött Budapestre, és 1881-től a Műegyetemen lett tanársegéd Steindl Imre, majd Hauszmann mellett. Hét évig tanított a díszépítéstan tanszéken, majd önállósította magát és saját irodát nyitott. A korszak egyik legnagyobb irodáját vezette, ahol rengeteg díjnyertes pályamű készült. Kortársai és kritikusai ellentmondásos személyiségnek tartották, amolyan „nehéz embernek”, kinek alkotásai egyértelműen bizonyították tehetségét. Építészetére a késői historizmus antik és ókori keleti elemek vegyítésével kialakított monumentális válfaja jellemző. Pályafutása legnagyobb sikerének a millenniumi kiállítás Történelmi Épületcsoportja, a később újra felépített Vajdahunyad vár tekinthető. A legtöbb és legfontosabb banképületet 1900 és 1914 között az ő irodája tervezte, melyek a budapesti városképben (Szabadság tér, Vörösmarty tér, József nádor tér, Széchenyi István tér) máig meghatározó szerepet játszanak, mint a volt televíziószékház, az Tőzsdepalota, a mai Pénzügyminisztérium (Magyar Általános Hitelbank) és a mai Belügyminisztérium (Pesti Magyar Kereskedelmi Bank). A termékeny alkotó több mint 120 épülete a történelmi Magyarország egész területén megtalálható: megyeházak, középiskolák, templomok, fürdők, bérházak, villák, kastélyok, katonai épületek, posták, színházak és szállodák. Svájcban hunyt el 1928-ban, amikor amerikai útjáról tartott hazafelé.

Az épület leírása
Amikor Alpár Ignác megtervezte az épületet, a külső megjelenést illetően az volt számára a legfontosabb, hogy az intézmény funkciójával összhangban megbízhatóságot és erőt közvetítsen. Így hozott létre egy szabadon álló, keretes beépítésű monumentális palotahomlokzatú épületet, gazdag külső és belső díszítéssel. Homlokzataira szimmetria és áttekinthetőség jellemző, amit csak a Hold utca – Bank utca sarkának levágása bont meg. Az épületet eredetileg háromemeletesre tervezte, később 1948-ban megosztották az első emeletet (a külső kép megtartásával, tehát kívülről nem látható módon kapott utólag egy negyedik szintet), emellett beépítették az udvart és emeltek egy kétszintes épületet középre. Ezeket az átalakításokat a jelenleg is zajló rekonstrukció során vissza fogják állítani eredeti állapotukba 2024-re, az intézmény alapításának századik évfordulójára. A legfelső emeleten eredetileg tisztviselői lakások voltak, amiket később irodákká alakítottak át. A négy udvari homlokzat egységét megtörte egy-egy beugró épületrész: az egykori trezor, pénzkezelő helyiségek, a főlépcsőház és a régi kocsiszínek. Az épület legfontosabb tartószerkezetei a széles és tömör téglafalak, emellett a szegecselt acélszerkezetű műmárvány borítású oszlopok. A kor technikájának megfelelően a födémszerkezetek acélgerendás gyámolítású téglaboltozatok (poroszsüveg), melyek helyenként több mint 7 méter fesztávolságúak, alsó síkjuk vakolt álboltozatokkal van elfedve. Az első emelet rendelkezett a legnagyobb, több mint 6,75 méteres belmagassággal, mielőtt kettéosztották. Emellett a többi szint is magasabb volt 4 méternél. A tetőszerkezet főtartói szegecselt acél rácsos tartók, melyek egy része 20-23 métert hidal át letámasztás nélkül a homlokzati főfalak között. Az épületet 1976-ban nyilvánították védett műemlékké.

Az épület külső díszítése
Alpár Ignác erőt és nyugalmat sugárzónak tervezte meg a bankszékházat, melyen a késői historizmus, eklektika és a szecesszió elemei is egyaránt felfedezhetők. A két főhomlokzat aszimmetrikus, mert a Szabadság tér felőli homlokzat díszesebben lett kialakítva, mint a Bank utcai, hogy összhangban legyen a tér túloldalán elhelyezkedő Tőzsdepalotával. Az építész újítása volt, hogy a két emeleten keresztül húzódó oszlopok frízébe helyezett ablakok díszítőelemként jelennek meg, emellett a domborművek a rizalitok első emeleti pillérjeit díszítik. A Kiss Ernő utcai oldalt előre legyártott homlokzati gipszelemekkel burkolták, ami hatalmas újításnak számított abban az időben. Senyei Károly szobrászművész készítette az első emeleti homlokzaton végigfutó domborműveket, melyek a bank, a kereskedelem és a pénz kapcsolatából mutatnak be jeleneteket: ércolvasztás és nemesfémrudak öntése, pénzverés, papírpénzek metszése és sajtolása, papírpénzek rajzolása és jelzése, művészetek, tudomány, ötvösművészet, állattenyésztés-földművelés és ipar, hajórakodás és kereskedelem, középkori bank és ércbányászat. Az első emelet ablakai feletti elhelyezkedő emberi arcokat formázó záróköveket az osztrák származású szobrászművésznek, Mayer Edének köszönhetjük, melyek a bankügyletek nemzetköziségére utalva különböző nemzeteket jelképeznek. A főkapu fölötti erkély két nőalakja Tóth István szobrászművész alkotása, a Föld és a Víz allegóriájaként jelenik meg. A Bank utca és Hold utca sarkán elhelyezkedő bőségszarut tartó nőalakot Róna József szobrászmester készítette. A Szabadság téri mellvéden álló két férfialak Markup Béla szobrászművész alkotása, az Ipar és a Földművelés allegóriáját testesítik meg. A homlokzatokat falpillérek, virágfüzérek, akantusz és csavarodó levelek, címerek és puttók díszítik. A legfelső szint párkányokon helyezkedik el. Az épület annak köszönheti meleg barna színét, hogy az Erdélyből bányászott kemény mészkövet a nagyobb fagyállóság eléréséhez magnézium-fluáttal kezelték.

Az épület belső díszítése
A Szabadság tér 8. szám alatti főkapun belépve gazdagon díszített előtérbe érünk, melyben jelenleg egy Alpár Ignácnak emléket állító márványtábla is látható. A bejárattal szemben elegáns háromkarú lépcsőn vezet felfelé az út, mely két oldali folyosóival és az emeletenként ismétlődő előcsarnokokkal egyedi belső térhatást kölcsönöz. A főlépcsőház káprázatos szecessziós ólomüveg ablakait Róth Miksa üvegfestő és mozaikkészítő művésznek köszönhetjük. A belső épületszobrászati díszítések Maróti Géza építész és szobrászművész alkotásai. A főlépcső korlátján végighúzódó jellegzetes búzakalászos motívum a magyar gazdaság bőségszimbólumaként jelenik meg. Sok helyen látható búzakalásszal és aranyglóriával ékesített női fej, mely az üvegablakokon és árkádíveken is megtalálható. Az épület historizáló külseje ellenére a belső díszítés főleg szecessziós a rengeteg növénnyel, hullámos vonalvezetéssel és egyedi ajtókkal, melyek motívumait a természetből merítették. A míves faragású kereteket és ajtókat Michl Alajos asztalosmester készítette. A bankelnöki és vezetői lakosztályok kialakításakor igyekeztek az angol klubhagyományokat követni. A fabetétek és bőr belsők otthonos, de sötétebb szobákat eredményeztek. Az épület belső díszítésének különlegessége, hogy mindegyik szinten megtalálható egy uralkodó növényi motívum. A földszintet a búza, az első emeletet az írisz és a bogáncs, a harmadik emeletet a vadgesztenye ékesíti. Ezek a motívumok visszaköszönnek a lépcsőindító fogantyúkon, a faragott ajtókon, stukkódíszeken, ajtózáró köveken, a falpillérek fejezeteinek csigái között és a lámpatesteken is. A földszinti és emeleti előterekben, folyosókon szecessziós jellegű növény- és virágmintás mozaiklap burkolatok terülnek el, melyek Walla József mozaik- és cementáru gyáros törökbálinti üzemében készültek. Érdekesség, hogy az oldallépcsők kovácsoltvas korlátjait Alpár Ignác testvére, Alpár Ede készítette. A korlátokat kanyargó szőlő, stilizált tulipán és írisz ékesítik. A búzamotívumos lámpatestek a csillárokat készítő Kiszling Rudolf alkotásai.