A pengő elértéktelenedése: a hiperinfláció
A korabeli dal szerint „havi 200 pengő fixszel, az ember könnyen viccel”. Ez a világ a nagy gazdasági világválság begyűrűzésével, majd a háborús készülődés idejére végleg elmúlt. 1938. március 5-én Darányi Kálmán miniszterelnök meghirdette a győri programot, a háborúra való felkészülés fegyverkezési programját, aminek végrehajtása rengeteg pénzt igényelt. Az új jogszabályok lehetővé tették az államnak, hogy hitelt vehessen fel a jegybanktól.
A visszacsatolt területek pénzellátása, az ottani valuták pengőre váltása még a tomboló infláció előtt nagy terhet rótt az államra. A hiányzó fémpénzeket kis címletű bankjegyek kiadásával pótolták, az alacsony címleteket azonban az infláció elsöpörte. A háború alatt az államháztartás hiányát fedezetlen bankjegykibocsátással és államkölcsönök felvételével próbálták finanszírozni. 1941 után egyre erősebben működött a bankóprés, majd 1944-től az ország hadszíntérré vált. Az egy főre jutó évi bankjegymennyiség a többszörösére emelkedett. A nemzetközi pénzpiacon nagyot esett a pengő értéke. A jegybank arany- és devizakészletei csökkentek. Az infláció előrehaladtával eltűntek a készpénzforgalomból a fémpénzek és az alacsony címletű bankjegyek.
1945 nyarától rohamosan csökkent az árufedezet és tovább nőtt a bankjegymennyiség. Különböző kísérletek történtek a pengő inflációjának megfékezésére, például a 75%-os bankjegydézsma, azaz háromszoros értéken kellett bélyeget vásárolni bizonyos címletű bankjegyekre, hogy azok névértéküket érjék. Az intézkedés mindössze 11 napra volt képes megfékezni a pénzromlást.
A bankjegyekkel párhuzamosan forogtak a szovjet Vörös Hadsereg ismeretlen mennyiségű pengő értékű jegyei, amelyek mögött semmilyen fedezet nem állt. 1946. január 1-től vezették be az adópengő-adójegyeket, eredetileg számolási egységként, nem fizetőeszköz céllal, de a hiperinfláció utolsó heteiben ezekkel is fizettek.
Soha nem látott, csak a csillagászatból ismert névértékű bankjegyek jelentek meg. A legmagasabb forgalomban lévő címlet a Százmillió B.-pengős volt. Sokáig a magyar 1945–46-os pénzromlás tartotta a világ legnagyobb inflációjának rekordját. Az Egymilliárd B.-pengőst is kinyomtatták, de az már az új valuta, a forint 1946. augusztus 1-jei bevezetése miatt nem került forgalomba.
Forrás: MTVA