Ahol még megtalálsz minket
Érmékre vésett élővilág - Időszaki kiállítás a dégi Festetics-kastélyban
A természet örök ihletforrás, amely évszázadok óta része a festészetnek, a szobrászatnak és az építészetnek – gondoljunk csak a reneszánsz mesterek növényi díszítményeire vagy a szecesszió burjánzó motívumvilágára. Ugyanezek a mintázatok a pénzverés művészetében is kiemelt szerepet kaptak. Ezt bizonyítja a Pénzmúzeum válogatása, amely a dégi Festetics-kastélyban 2025. május 6-tól egy éven keresztül látható.
Az időszaki kiállítás a természet és a numizmatika kapcsolatát mutatja be olyan arany és ezüst érmék, illetve forgalmi pénzek segítségével, amelyek egyik oldalán növényi vagy állati motívumok jelennek meg. A tárlat két fő részre oszlik. Az egyik a konkrét állat- és növény-ábrázolásokra koncentrál, így például a Nemzeti Parkokat és világörökségi helyszíneket megörökítő érmékre. A másik pedig a természet szimbolikus megjelenítésére, például mitológiai lények és elgondolkodtató, mögöttes tartalommal bíró érmek bemutatására.
A tárlat nemcsak a numizmatika szerelmeseinek kínál izgalmas élményt, hanem mindazoknak, akik érdeklődnek a természet és az emberi kultúra kapcsolatának művészi megjelenítése iránt. A kiállításon egy interaktív játék is várja a látogatókat.
Lépjen be az érmék aprólékosan kidolgozott világába, és fedezze fel, hogyan él tovább a természet az emlékérmék fénylő felületein!
A Pénzmúzeum műtárgyai Nagycenken - „Széchenyi világai – A magánembertől a reformpolitikusig”
2023 decemberében nyílt meg Nagycenken a Széchenyi István Emlékmúzeumban „Széchenyi világai – A magánembertől a reformpolitikusig” című nagyszabású kiállítás.
A kiállítás célja a „legnagyobb magyar” történelmi jelentőségének a bemutatása, az életmű elhelyezése a 19. századi társadalmi modernizáció folyamatában. A tárlaton a Széchenyi-életmű sokrétűsége jelenik meg, alapvetően két részre tagolódva a kastélyegyüttes két épületszárnyában. Az Öregkastély Széchenyi legjelentősebb alkotásait, a gróf és a család jelentőségét mutatja be a magyar történelemben, de itt kap helyet a család-, a birtok- és a kastélytörténeti rész is. A Széchenyi-szárny az otthon tematikát dolgozza fel, ennek megfelelően enteriőr-szerűen került berendezésre.
A Pénzmúzeum 13 műtárgy kölcsönzésével járult hozzá a különleges kiállítás sikeréhez. Széchenyi alakja, jelentősége az érméken, bankjegyeken is történelmi fordulópontokat jelent.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 100. évfordulója központi helyet kapott az akkori közéletben, így 1948-ban az ezüst emlékpénz-sorozat 10 forintos címletére is az ő arcképe került. Az 5000 forintosok mindegyikén Amerling festménye alapján készült Széchenyi portré látható, melyet Vagyóczky Károly grafikusművész készített. Az 1990-es új címleten Széchenyi nevét a grófi cím feltüntetése nélkül írták ki, vélhetően még a megelőző évtizedek hatásaként, amikor a nemesi címeket nem volt szabad feltüntetni. A bankjegy hátoldalára a Magyar Tudományos Akadémia képe került, utalva arra, hogy Széchenyi egy évi jövedelmét felajánlotta az akadémia létrehozására 1825-ben.
Az újabb bankjegysor tervezésekor a sorozat koncepciója szerint az előoldalakon – hagyományokhoz híven – a magyar történelem kiemelkedő személyiségeinek portréi kerülnek, míg a hátoldalakra az előoldalon szereplő személy munkásságához vagy életéhez kapcsolódó helyszín megjelenítése látható. Így kerültek először a magyar pénzekre vidéki helyszínek: az 5000 forintos bankjegynél Széchenyi esetében a nagycenki kastély.
1991-ben továbbá ezüst 500 forintos emlékpénzt jelent meg Széchenyiről, illetve a 2016-ban kiadott 20.000 forintos emlékpénz állít további méltó relikviát a „legnagyobb magyar” számára.
Tekintse meg Ön is a kastély kiállításának keretében, Széchenyi István történelmi hagyatékában a Pénzmúzeum műtárgyait!