A dualizmus gazdasága és a paritásos elven működő jegybank létrejötte, a pénzrendszer megújulása
A Habsburg Birodalomba betagozódott Magyarország számára 1816-os megalakulása óta fájó pont volt az Osztrák Nemzeti Bank működése, amely egyáltalán nem szolgálta a magyar gazdaság fejlődését támogató pénzügyi és hitelélet beindítását. A hiányt valamelyest enyhítette az Első Osztrák Takarékpénztár, mely 1827–28-ban fiókokat létesített Magyarország területén. Szintén takarékpénztári formában erősítette a megtakarítás és hitelnyújtás gyakorlatát a Fáy András kezdeményezéséhez és szervezőmunkájához fűződő Pesti Hazai Első Takarékpénztár 1839-es megalapítása. 1840-ben alakult meg a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank, amely a kölcsönnyújtás mellett már váltóleszámítolási, giro és letéti ügyletekkel is foglalkozott.
Az önálló jegybank alapításának igénye a reformkort követő 1848-as forradalom 12 pontba foglalt követelései között is megjelent: „Nemzeti Bank”, hangzott a 9. pont.
A szabadságharc bukását követően majd húsz év kellett a kiegyezéssel új alapokra helyezett együttműködéshez, az Osztrák–Magyar Monarchia létrejöttéhez. A Magyar Királyságot és az Osztrák Császárságot egy dualista államszövetség keretében a közös uralkodó, a közösen intézett kül- és hadügy, valamint az ezekhez kapcsolódó közös pénzügy kötötte össze. További 11 év múlva, 1878-ban az új helyzetnek megfelelően átalakult az Osztrák Nemzeti Bank, és a továbbiakban a Monarchia jegybankjaként, Osztrák–Magyar Bank néven, egyenlő paritáson és két egyenrangú főintézettel szolgálta a gazdasági életet.
A vámhatárok korábbi (1851) lebontásával, majd a politikai, kereskedelmi és pénzügyi rendezéssel a Monarchia egységes gazdasági kereteket biztosított a dinamikus fejlődéshez. Az állam aktív gazdaságpolitikáját, iparfejlesztési törvényeit kísérve jelentős külföldi tőke áramlott az országba, támogatva a két nagy hullámban megvalósuló „gründolási lázat”. Lendületet vett a vasútépítés, a hajózás, a hírközlés, a szén- és vasbányászat, a cukorgyártás, az élelmezési ipar, a kereskedelem, és rohamléptekkel haladt a városiasodás is. A mezőgazdaság fejlődését korlátozó hitelhiány a jelzálogbankok működésével megszűnt. A jelentős technikai fejlődés, gépesítés, a bérleti rendszer terjedése és a közlekedés fejlődése a belső és a külföldi értékesítési lehetőségekkel karöltve óriási piaci lehetőséget teremtett az agrárium számára.
1867 és 1913 között a magyar nemzetgazdaság gyökeresen átalakult, fejlett – főként vasúti – infrastruktúrával rendelkező, a modernizációt minden gazdasági ágában és az emberek életmódjában is megvalósító tőkés gazdasággá vált. Ez idő alatt a nemzeti jövedelem közel ötszörösére emelkedett. A XX. század elejére öt nagybank (Magyar Általános Hitelbank, Angol–Magyar Bank, Franco–Magyar Bank, Magyar Jelzáloghitel Bank, Magyar Leszámítoló és Pénzváltó Bank) és a köréjük csoportosuló kisebb hitelintézetek a banktőke közel 60%-át birtokolták és jelentős érdekeltségeik voltak a vezető gazdasági ágakban.
Tízévenként megújuló szabadalmával a folytonosságot képviselő Osztrák–Magyar Bank a Monarchia jegybankjaként felelt a fizetőeszköz stabilitásáért, amely 1892-ig az ezüstalapon nyugvó forint volt. 1892-ben Wekerle Sándor javaslatára és Popovics Sándor – aki majd 1924-től a Magyar Nemzeti Bank első elnöke lesz – hathatós szakmai közreműködése mellett bevezetésre került az aranyalapú korona, és ezzel a Monarchia is tagja lett az aranystandard rendszernek. 1 kilogramm színarany (ez 996‰-es finomságot jelentett) állt 3280 korona mögött, tehát 1 papírkorona 0,304878 gramm aranyra volt átváltható. Ugyanakkor a forint továbbra is törvényes fizetőeszköz maradt, a hivatalos árfolyam szerint 1 forint 2 koronával volt egyenértékű. 1900-tól azonban a kettősség megszűnt, az ezüstön alapuló forint elveszítette hivatalos fizetőeszköz státuszát. Az aranyalapú rendszer egyeduralkodóvá vált a Monarchiában is.