5 pengő, 1926

Előoldalon barnászöld felirat: ÖT PENGŐ BUDAPEST, 1926. ÉVI MÁRCIUS HÓ 1-ÉN.MAGYAR NEMZETI BANK.
Alul az aláírások szerepelnek és a büntetési záradék olvasható: A BANKJEGYEK UTÁNZÁSÁÉRT TÖRVÉNYSZABTA BÜNTETÉS JÁR. Jobb oldalon Széchenyi István balra néző arcképe. Hátoldalon a ÖT PENGŐ megnevezés szerepel hat nyelven, középen a Lánchíd képe, háttérben a királyi palota és a Budavár egy részének képe látható. A Helbing Ferenc által tervezett, 1926-tól forgalomba hozott pengő bankjegyeinek ikonográfiája némileg eltért a korábbi korona államjegyekétől: Rákóczi és Mátyás ugyan maradnak, viszont Árpád portréja végleg, Szent István és Szent László arcképei pedig hosszú időre elbúcsúztak attól, hogy magyar pénzjegyeken szerepeljenek. Helyükre a reformkor legnagyobb államférfiai kerültek, akiknek az életművéből a magyar politikai elit történelmi párhuzamot vonhatott az 1920-as évek fellendülésével: a reformkor előtérbe állítása tehát egyben a bethleni konszolidáció gazdasági sikereit hirdette, és azt, hogy önerőből is talpra lehet állni. Deák Ferenc vonatkozásában a közvélemény és a hivatalos történetírás is nagyjából általánosan pozitívan vélekedett; portréja a 10 pengős bankjegyet ékesítette. Széchenyi István és Kossuth Lajos esetében viszont sokkal bonyolultabb képet mutatott a nemzeti emlékezet. A Horthy-korszak „történészpápája”, Szekfű Gyula, írásain keresztül sokat tett azért, hogy Széchenyi műve és személye méltó helyet kapjon a magyar köztudatban – az 5 pengős bankjegyre került fel portréja –, ellenben Kossuth forradalmi-republikánus lelkülete iránt kevésbé tanúsított megértést. Ennek ellenére olyan erővel bírt Kossuth a népi Magyarország folklórjában és a polgárság közjogi felfogásában, hogy az ő arcképe sem maradhatott le a pengő címletsoráról: a 20 pengős címleten tüntették fel.