Kávéházi beszélgetések (augusztus 13.)
2024. augusztus 13. 18:00
Kávéházi beszélgetések 2024. augusztus 13-án a Pénzmúzeum Panoráma teraszon!
Vendég: Rudolf Teréz, a Magyar Pénzverő Zrt. vezérigazgatója
Ki ne szeretné tudni, hol és hogyan verik a pénzt? A forint fizetőeszköz érmék gyártása csak az egyik izgalmas szelete annak a tevékenységnek, amit a Magyar Pénzverő Zrt. végez. A másik a hivatalos magyar emlékpénzérmék előállítása, mely tisztelgés a magyar történelem, kultúra, tudomány és művészet nagyjainak nevezetes évfordulói, jeles hazai és nemzetközi események előtt.
Augusztus 13-án 18 órától a pénzverés különleges világba merülünk alá. Értő kalauzunk Horváthné Rudolf Teréz, a Magyar Pénzverő Zrt. vezérigazgatója lesz, aki egy konkrét érmén keresztül mutatja be, hogy az ötlettől milyen út vezet a megvalósításig és addig, hogy kézbe vegyünk egy hivatalos fizetőeszközt vagy akár egy emlékérmét.
A beszélgetés során tisztába teszünk olyan alapfogalmakat, mint az érme és érem közti különbség, kiderül mi a forgalmi érmesor, mi az első napi veret vagy akár a verdefény, emellett elmélyedünk a gyártás mozzanataiban. A beszélgetés végére pedig javaslatokat kapunk arra nézve, milyen érméket érdemes gyűjteni, illetve kezdőként, milyen tételekkel vágjunk bele a gyűjtésbe.
Az eseményen való részvételi szándékát kérjük a "Jelentkezem!" gombra kattintva jelezze!
Az eseményen kép és hangfelvétel készül.
Tájékoztatjuk, hogy a regisztrációhoz kötött eseményeinkkel kapcsolatban új intézkedések lépnek életbe.
Amennyiben a jelentkező érvényes foglalással rendelkezik a Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont bármely regisztrációhoz kötött eseményére, és 2 különböző alkalommal nem jelenik meg, úgy a továbbiakban nem áll módunkban elfogadni jelentkezését a következő alkalmakra. Tehát, aki 2 alkalommal nem jelenik meg eseményeinken, a jövőben nem tud majd regisztrálni.
A foglalás lemondására legkésőbb 24 órával az esemény előtt van lehetőség. Ebben az esetben a regisztráció nem kerül mellőzött státuszba.
Köszönjük együttműködését és megértését!
Várjuk szeretettel eseményeinken!