Nagy Zoltán
Nagy Zoltán, a bankjegytervező
Egy ország pénzügyi életében fontos szerepe van az értékpapíroknak, ezért nagyon lényeges a másolás-hamisítás elleni védelem. A rézmetszet önmagában is védelmet nyújt, hiszen szinte elképzelhetetlen, hogy ugyanolyan, hajszálpontosan megegyező másolatot tudjanak készíteni.
Az 1947-től fokozatosan bevezetett forintbankók ennek a kritériumnak teljes mértékben megfeleltek, ezért cseréjüket egészen az 1990-es évekig, a digitális formakészítés, illetve a fénymásolók megjelenéséig semmi nem indokolta. Az 1960-as és 1970-es években főként a kisebb-nagyobb módosításokat (például új dátum vagy az aláíró személyének változása miatti új aláírás), javításokat és korszerűsítéseket ő végezte el a pénzeken, amelyek részben a politika, részben a biztonsági elvárások növekedése miatt kerültek a nyomdába. Nagy Zoltán egyetlen önálló bankjegye az 1970-ben kibocsátott lila színű 500 forintos, melynek előoldalán Ady Endre arcképe, hátoldalán pedig budapesti látkép központban az Erzsébet híd ábrázolásával található.
Bár bankjegytervezésre az 1970-es évektől kevés lehetősége volt, azért a fejlesztési és gyakorlati szempontból is jelentős feladatnak tekinthető úgynevezett próbaformákon, próbabankjegyeken keresztül gyakorolhatta hivatásának ezt a részét.
Nagy Zoltán, a bélyegtervező
Nagy Zoltán pályafutásának első időszakára esett a Pénzjegynyomda bekapcsolódása a bélyegek gyártásába, ennek következtében lényegesen többet tervezhetett a postabélyegekből, mint Horváth Endre. Nagy Zoltán tervei közül 1947 és 1977 között, 30 éven át több mint 200 bélyeg jelent meg.
A bőséges termés az idők szavának engedelmeskedve a friss politikai rendszer és helyzet által diktált motívumokat tartalmazta a legelső évtizedben. Az azt követő időszakban azonban Nagy Zoltánnak más jellegű feladatok is jutottak, amelyeket ugyanolyan szakmai gondossággal, kiváló rajzkészséggel, valamint ügyes karakterizáló képességgel hajtott végre. A Néphadsereg Napja 1952. évi sorozatának történelmi tárgyú portréi az egyik legnívósabb alkotásai közé tartoznak. A portrét mindig is a „művészet csúcsának” számították, ugyanis az emberi arc tökéletes ábrázolása és visszaadása a legkomolyabb feladatok közé tartozik az ókortól egészen napjainkig. Nagy Zoltán éppen a portrékészítésben elért teljesítményével emelkedik ki a magyar bélyegtervezők sorából. A kiemelkedő metszett bélyegtervei közé tartozik az 1954-es Jókai-blokk is.
1976-ban pedig lehetőséget kapott, hogy első és egyetlen munkahelye alapításának 50. évfordulójára emlékbélyeget tervezzen.
Hitvallása, melyet magas szinten meg is valósított: „a magyar bélyeg ne csak értékcikk, hanem művészi színvonalú alkotás legyen”.