Magyar ritkaságok

1. oszlop

Bélyeg előtti levelek
A Tyrnau postamesteri bélyegzős levél különlegessége, hogy az egyik legkorábbi postai küldemény, amelyen helynévbélyegző látható. Nagyszombatban (német nevén Tyrnauban) adták fel 1752-ben. Ekkor indultak el Magyarországon a Mária Terézia által bevezetett, delizsánsznak nevezett postakocsi járatok. A helyhez és időhöz kötött járatok az egységes szabályrendszer megteremtésével együtt lassan hivatalszerűvé tették a posta működését. Ebben az évben jelentek meg az első helynévbélyegzők Debreczin, Tokay és Tyrnau felirattal.
A kezdeti bélyegzők – egységes szabályozás híján – különféle formájú, alakú és színű változatokban készültek, és mivel rajzolatuk teljesen a postamester fantáziájára volt bízva, postamesteri bélyegzőnek nevezzük őket. Változatos formájú és alakú bélyegzések ismertek az ezt követő időszakból. Különösen érdekesek és értékesek a negatív bélyegzők lenyomatai, melyeken fekete alapon fehérrel jelennek meg a betűk és rajzolatok. Az 1752-től szórványosan használt postamesteri helynévbélyegzőket sok esetben kézírásos helynévfeljegyzéssel helyettesítették.

Koleralevelek
A pusztító kolerajárvány Indiából kiindulva 1830-ban érte el Magyarország határait. A betegség Galícia felől érkezett, ezért már az év végén lezárták a határt, ám rövid idő múlva feloldották. Mire 1831 májusában ismét határzárat rendeltek el, már késő volt: a ragály a folyami tutajosokkal, kereskedőkkel együtt eljutott a nagyvárosokba. A járvány terjedésének megakadályozására a hatóságok záróvonalat létesítettek a városok körül, amelyen csak ellenőrzött átkelőpontokon (passzusokon) lehetett átjutni. A leveleket tartalmazó zsákokat felbontották, a postai küldeményeket pedig igyekeztek fertőtleníteni. Egyenként tűvel vagy erre alkalmas csapószerkezettel átszurkálták, és ecetgőz felett megfüstölték. Ha a levél sikeresen keresztülment ezen az eljáráson, a hátoldalán esetenként igazoló bélyegzővel jelezték a megtörténtét.

Varannó felezés
Az „osztrák posta Magyarországon” időszak 1867. május 1-ig, a magyar posta önállóvá válásáig tartott.
Az 1867-es bélyegkiadás magyar darabjai durva nyomásukról, illetve a rajtuk látható magyar feladási helynévbélyegző lenyomatáról ismerhetők meg, mivel a bélyegképen a kiadás magyar voltára utaló elem még nem szerepel. A teljes önállóság felé tartó fejlődés fokozatosságát jól példázzák a korszak bélyegkiadásai. A kölcsönös megállapodás alapján azonos rajzú bélyegeket mindkét állam postaigazgatása 1867. június 1-én helyezte forgalomba.
A kérdés, hogy első magyar bélyegnek tekinthető-e ez a sorozat, hosszú ideig vita tárgya volt a magyar posta berkeiben, illetve az osztrák és a magyar filatelisták között is. Napjainkra egyértelműen elfogadott, hogy azok a példányok, amelyek bizonyíthatóan Magyarország területén kerültek felhasználásra (magyar bélyegzővel vannak érvénytelenítve), magyar bélyegnek tekintendők. A magyar és nemzetközi bélyegkatalógusok is jelzik a bélyegsor különös státusát. Ma tehát az első magyar megrendelésre készült bélyegekként tartjuk őket számon, szemben az 1871-es kiadás darabjaival, amelyeket első, Magyarországon gyártott bélyegeknek nevezünk.
Az itt bemutatott 1867-es kiadású bélyeggel bérmentesített távolsági levél különlegessége, hogy az 5 krajcár viteldíjat 2x2 krajcárral és egy felezett 2 krajcárossal rótták le, utóbbit 1 krajcár értékben beszámítva.

2. oszlop

Than Mór bélyegterve
Az 1848-49-es szabadságharc filatéliai szempontból kiemelkedő eseménye az első magyar bélyegnek szánt „postajegy” tervrajzának megszületése. A belső bélyegképen az Erdély címerével kiegészített magyar középcímer látható, melyet ívelt formában övez a Magyar Álladalmi Posta felirat, ezt pedig külső keretrajzként búzakalászok fogják közre. A grafika egyszerű fekete tusrajz, ám a rajta fellelhető, nyilakkal is félreérthetetlenné tett nyomdai utasítások szerint a külső keretrajz piros, a belső bélyegkép pedig zöld színben került volna nyomtatásra. Ez a papír fehér színével együtt az akkor általánosan elfogadottá vált nemzeti színeket adta volna. A tényt, hogy a grafika valóban nyomdász kezébe került, igazolja a papír hátán látható „Lieber Herr Urschitz! Das hab’ auch ich gethan. Than M.” felirat is. Vagyis: Kedves Urschitz Úr! Itt van, megcsináltam (megtettem). A grafikát Urschitz Jakab, a Landerer-féle nyomda főgépmestere egy Petőfi-kötet lapjai között őrizte haláláig, családi kapcsolatok révén került egy ismert gyűjtő és filatéliai szaklapkiadó, Jászai Emánuel János birtokába. A szakértői vizsgálatokat követően a tusrajz alapján rekonstruált nyomólemezről a színekre vonatkozó utasítások alapján magánnyomatok is készültek, melyek hűen mutatják, milyen lett volna az első magyar bélyeg, ha békésebb körülmények között sor kerülhetett volna a gyártására.

3. oszlop

Tokaji átütés
Az első bélyegsor öt értékből állt, és még perforáció nélkül készült. A postai ív 64 db, 8x8 osztásban nyomtatott bélyegképet tartalmazott, melynek darabjait a postamester ollóval nyírta ki az ívből igény szerinti számban. Az eljárást azonban, úgy tűnik, nem találta túl hatékonynak az a Bazonyi Ferenc nevű postai alkalmazott, aki előbb Homonnán, majd Tokajban dolgozott Szerviczky György postamester fennhatósága alatt. Feltételezések szerint egy konyhai derelyevágóval – más feltételezések szerint szabórádlival – a bélyegképek közeit átnyomta, így a papír szaggatott vonalban könnyen téphetővé vált. Az 1852 és 1854 között e technikával elválasztott bélyegek, illetve a velük bérmentesített levelek rendkívül értékes ritkaságok. Mivel a papíron nem szabályos, kör alakú perforálást alkalmazott az újító, elfogadottan „tokaji átütés” – és nem „tokaji fogazás” – a neve a világ első magánfogazásának. Ezzel a találmánnyal a magyar postakiadó egyébként megelőzte korát, a fogazást ugyanis csak 1854-ben kezdték nyomdai használatban alkalmazni Angliában, az első fogazott (perforált) postabélyeg pedig az osztrák birodalom területén – így Magyarországon is – 1858-ban került forgalomba.

Szigetvár provizórium
Midőn az 5 krajcáros bélyegkészlet kimerülőben volt, a Szigetváron dolgozó Hőnig Adolf postamester és Pethő Imre postakezelő ideiglenes megoldáshoz folyamodtak: a fölösen nagy számban rendelkezésükre álló 5 krajcáros levélborítékokból kivágott díjjegyeket bélyegként használták fel. Mivel ezt az eljárást egy 1861-ben kiadott, majd 1866. április 10-én megerősített rendelet tiltotta, megkerülésére 1869 szeptembere és 1870 szeptembere között saját gyártmányú fogazó eszközzel 9 ½-es vonalfogazással látták el a díjjegyeket. Az így már valódi bélyegnek látszó „Szigetvár provizórium” (ideiglenes felhasználás), amely leáztatott bélyegként is ritkaság, a Bélyegmúzeum tulajdonában egy 10 krajcáros értékkel együtt, úgynevezett „színes bérmentesítéses” levélkivágáson látható.

4. oszlop

Kőbánya-levél, 1867
Kiemelkedő ritkaság a magyar postaigazgatás kibocsátásaihoz sorolt első bélyeg, az 1867. évi könyvnyomatos kiadás számtévnyomata. Az 5 krajcáros bélyeg egyik első nyomólemezébe azonban tévedésből egy 3 krajcáros értékjelzésű nyomódúc is került. Az ezzel a lemezzel nyomott ívek ezért egy tévnyomatot tartalmaztak, egy piros színű 3 krajcárost. A tévnyomatot tartalmazó ívek mind Magyarországon kerültek felhasználásra 1867 augusztusától október közepéig. Az ismert példányok Brukenau (Hidasliget), Detta, G.Becskerek (Nagybecskerek) és Kőbánya bélyegzésűek. A tévnyomatok közül három darab használt és egy levéldarabon talált példány már a század első harmadában ismert volt a szakirodalomban. A „Kőbánya” bélyegzéssel ellátott, teljes postai küldeményen fennmaradt tévnyomatok azonban csak 1938-ban bukkantak fel. A Bécsből Budapestre költözött Pfeiffer család üzleti levelezését ekkor vásárolta meg teljes egészében egy magyar bélyeggyűjtő, Gál László, aki megtalálta a két, tévnyomattal bérmentesített, Kőbánya bélyegzésű levelet az iratok közt. Ezek közül az egyik került később Kún György, majd Dr. Anton Jerger osztrák gyűjtő birtokába, aki Frankaturen c. könyvében a levelet bemutatta, megemlítve, hogy tudomása van egy másik példány létezéséről is. Ez az 1867. augusztus 25-i bélyegzővel ellátott másik példány került elő 1997-ben Dr. Pákozdy Károly gyűjteményének darabjaként, aki egy ceruzás feljegyzés és a családi emlékezet tanúsága szerint valószínűleg 1943-ban 20.000 pengőért vásárolta meg, egy hibátlan 5 krajcárossal bérmentesített levéllel együtt.
Ez utóbbi példányt a Hungarofila 1997. december 6-án rendezett árverésén a Magyar Posta és a Magyar Fejlesztési Bank közösen vásárolta meg. A levél a budapesti Bélyegmúzeumba került letétként, hogy ne csak egy szerencsés gyűjtő, de mindannyiunk közös kincse legyen.

5. oszlop

Első nyomású 2 krajcáros és Sperati-hamisítványok
Az első Magyarországon gyártott bélyegeket réznyomással tervezték előállítani, ám a Würzburgból megrendelt réznyomó gyorssajtók késve, csak 1871 júliusában érkeztek a nyomdába. Mivel a megjelenés eredetileg kijelölt időpontja 1871 januárja volt, a posta úgy döntött, hogy a bélyegeket ideiglenesen kőnyomással kell legyártani. Az eredeti, mélynyomású eljáráshoz készült metszetet sebtében kellett a kőnyomású technikára „átfordítani”. Az eljárás tökéletlen kivitelezése viszont azt eredményezte, hogy az 1871. január 27-re kinyomtatott mintegy 8 millió értékcikk nem felelt meg a minőségi követelményeknek. A bélyegképen látható Ferenc József portré arcán csúf, himlőhelyszerű foltok voltak láthatók. A hibás gyártmányokat megsemmisítették, és a gyártást újra kezdték. Valószínű, hogy a selejtezésre ítélt 2100 db foltos nyomású 2 krajcáros ívből néhány elkerülte a megsemmisítést, mert két évvel később Pest bélyegzéssel pár darab felhasználásra került. Mai ismereteink szerint úgy három tucat található a gyűjtőknél e ritkaságból. Az egyetlen ezzel bérmentesített teljes nyomtatvány pedig a Bélyegmúzeum tulajdonában van.
A „filatélia Rubense-ként” is emlegetett Jean de Sperati olasz származású hamisító körülbelül két évtizedes „alkotó” korszaka alatt közel 100 ország mintegy 450 bélyegét hamisította művészi színvonalon. Másolatai olyannyira jók voltak, hogy a 20. század első felének több filatéliai szakértőjét is megtévesztették. Repertoárjában természetesen magyar bélyegek is szerepeltek. Ismereteink szerint az 1871-es 2, 3, 10 és 15 krajcáros címletekből készített hamisítványokat.

6. oszlop

Fordított Madonna
Az 1921/25. Koronás Madonna bélyegsor tíz értékét könyvnyomtatással, két színnel állították elő. A bélyegeket ennek megfelelően két menetben nyomtatták, előbb a külső keretrajzot, majd a papírt újra a gépbe helyezve, második menetben az eltérő színű belső bélyegképet. Az 5000 koronás címlet egyik ívét, nagy valószínűséggel az első menetet követő nyomdai ellenőrzés után, fordítva tették vissza a papírkötegbe. A bélyeg lényegében szimmetrikus, az értékjelzést is tartalmazó keretrajzába így a Madonnát ábrázoló kerek középrész fordítva, fejjel lefelé került be. A hiba felületes rápillantásra nem volt feltűnő, a selejtes ív átment az ellenőrzésen, és árusításra került egy budapesti trafikban. A közelben lévő Budapesti Munkás Biztosító Intézetben vette észre valaki 1925 januárjában, hogy nem szabályos bélyeget tart a kezében. A felfedezést követően rögtön megtiltották a további árusítást, de addigra majdnem minden darabot eladtak.

Nagymánya-tévnyomatok
Az 1938. november 2-i első bécsi döntés következtében visszacsatolt, magyarlakta felvidéki területekre emlékező bélyegek az 1938 elején kibocsátott Szent István-sor két címletének eltérő színben nyomott változatai, ezekre a „HAZATÉRÉS 19-38” feliratot nyomták vörös színnel.
Egyetlen 70 filléres ívről hiányzik a felülnyomás. Ez az ív a felvidéki Nagymánya postájára került 1939 április 5-én, s ott már 62 darabot eladtak belőle, amikor május 20-án felfedezték az eltérést. A Magyar Királyi Posta visszavonta a megmaradt példányokat, és a Bélyegmúzeumban helyezte el. Ma ebből egy tömbben 24 db látható. Ennek értéke felbecsülhetetlen, de mindenképpen a legmagasabbra taksált magyar filatéliai objektum. Ezen kívül még páros összefüggés sem ismeretes. További két példány van még a múzeumban, ebből az egyik az egyetlen teljes csomagszállító-levélen.
Gyűjtői kézben további tucatnyi használt példány lehet, köztük két teljes ajánlott levél és egy csomagszállító-levél szelvénye. A postatiszták száma sem lehet magas, jelenleg 3-4 példányról van tudomásunk.

7. oszlop

Győzelmi bélyeg próbanyomatai, 1954
Az 1950 óta veretlen, 1952-ben olimpiai bajnoki címet nyert magyar labdarúgó válogatott, az Aranycsapat, az 1954-es világbajnokság toronymagas esélyese volt. A Magyar Posta bélyeggel szándékozott megemlékezni a várható nagy diadalról, amit a döntő utáni napokban kezdtek volna árusítani. Az előkészületek során kétféle alapszínnel próbanyomatok születtek. A tervező, Vertel József a türkizkék változatot javasolta megvalósításra július 2-án, két nappal a finálé előtt. Másnap a Magyar Filatéliai Vállalat igazgatója, Hódos Rezső a zöld színűt írta alá, mintegy jelezve állásfoglalását. A döntő napján, július 4-én pedig elindultak a nyomdagépek. Azonban a csapat váratlanul vereséget szenvedett a nyugatnémetektől. Amikor véget ért a mérkőzés, még nem került rá az enyvezetlen ívekre a piros szín. A vereség nyomán az Államvédelmi Hatóság emberei lepték el az Állami Nyomdát, és leállították a gyártást. Még a bélyegkiadás szándékának nyomait is megpróbálták eltüntetni, ezért nem maradtak fenn iratok a projektről. A félkész 25-ös íveket pedig a nyomda kazánjában elégették.

Ám néhány ívet bátor nyomdászok „megmentettek” az utókornak, azokat később részint megfogazták és enyvezték. Ezek a színhiányos példányok az 1960-as években a nyugatnémet piacon bukkantak föl, s ma komoly gyűjtői értéket képviselnek. A teljes színkompozícióval készült próbanyomatok viszont csak a Bélyegmúzeum gyűjteményében léteznek.