/
/
/
Varga Mihály: „Fegyelmezett, türelmes monetáris politika a cél”.

Varga Mihály: „Fegyelmezett, türelmes monetáris politika a cél”.

2025. március 08.
varga-mihaly.jpg

A Magyar Nemzeti Bank elnöke, aki 2025. március 4-e óta tölti be ezt a pozíciót, az első nagyszabású beszédében azzal a felütéssel kezdte, hogy korábban egy Alpár Ignác tervezte épületben dolgozott és jegybankelnökként is abban fog, csak egy másikban, utalva ezzel új munkahelyére, a nemrég felújított Szabadság téri székházra.

Beszédében világgazdasági helyzetképpel kezdte. Kitért arra, hogy versenyképesség tekintetében Európa komoly lemaradásban van. Szerinte, amikor a versenyképesség hiányát keressük az EU-ban, világosan látszik, hogy infrastrukturális beruházásokra van szükség, enélkül pedig nem lehet előre lépni.

A jegybank elnöke szerint a GDP alakulása, a legutóbbi negyedéves GDP ismeretében azt mutatja, hogy jó irányba halad Magyarország, a negyedéves bővülés ugyanis többszörösen meghaladta az uniós átlagot, ez pedig szerinte bizakodásra ad okot a tekintetben, hogy a magyar gazdaság újra élénkülő pályára állhat.

A magyar bankrendszerről úgy vélekedett, hogy az egészséges, hitelezési képessége kifejezetten erős. Aláhúzta azonban: van még mozgástér. A hitelbetét-mutató ugyanis elmarad a régiós átlagtól, ami azt jelzi, hogy van még tér a hitelezésre.

Gondolatait azzal zárta, hogy az infláció minél gyorsabb újbóli csökkentésére és árstabilitás elérésére van szükség, ez fogja lehetővé tenni a gazdasági növekedés beindulását. A jegybank legfontosabb idei feladatának tehát az árstabilitás elérését és fenntartását tűzte ki, amihez következetes és fegyelmezett monetáris politikára van szükség, jegybankelnökként pedig erre törekszik majd – ígérte Varga Mihály.

A Puskás Arénában ismertetett beszédek után megkezdődött a Pénzmúzeum által is támogatott Macronomx Gazdasági Évnyitó 2025. konferencia, ahol politikusok, gazdasági szakértők és elemzők értelmezik a délelőtt elhangzott bejelentéseket, gondolatokat és prognózisokat.

Kép forrása: Szollár Zsófi / Index

További híreink

Numizmatikai kibeszélő - 1. rész

A Hunyadi-sorozat numizmatikai háttere

2025. március 20.
Weboldal karbantartás

Március 18-án weboldalunk karbantartás miatt átmenetileg nem lesz elérhető.

2025. március 18.
Virtuális tárlatvezetővel és nyílt nappal ünnepel a hároméves Pénzmúzeum

Március 15-én ünnepli harmadik születésnapját a Pénzmúzeum, melyet nyitása óta 324 00 látogató keresett fel.

2025. március 17.
A Nők ünnepe

Hol vannak a nők a bankjegyekről?

2025. március 08.