Átadásra került Szőke Gábor Miklós Robogás című szobra.
A 13 méter hosszú, 13 tonnás műalkotás különleges kialakítással a Széll Kálmán tér díszeként indul, és a március 15-én nyíló Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont kiállítási terében ér véget.
A robogó mozdonyt idéző alkotás több mint 7000 aranytömböt formázó, egyenként hajlított és kézzel hegesztett, rozsdamentes acél elemből készült. A térben dinamikus plasztikát alkotó aranytömbök kialakítása, valamint a mozgás élményét idéző világítás is a suhanást, a vonat lendületes haladását erősíti. A szobor kettős gondolatiság köré épül. A haladás igénye, a gazdaság gépezetének folyamatos zakatolása, fejlődése mellett emléket állít a Magyar Nemzeti Bank hősies dolgozóinak, akik a második világháború végén, a megszálló csapatok elől, egy vonaton nyugatra menekítették az ország aranytartalékát, mely ennek köszönhetően később hiánytalanul juthatott vissza az országba, ezzel megteremtve mai fizetőeszközünk, a forint fedezetét.
A szobor ünnepélyes átadója során sor került a szobor leleplezésére, melyhez Fábián Gergely ügyvezető igazgató nyitóbeszédét követően Szőke Gábor Miklós szobrászművész ismertette a műalkotás fő gondolatiságát. Ezt követően a sajtó munkatársai megtekinthették a hamarosan nyitó edukációs-és élményközpont kiállítótereit.
A Pénzmúzeum a nyitása utáni 15 hónapban elérte a 100 000 fős látogatószámot!
A könyv megvásárolható a PABooks könyvesboltjában a Bölcs Várban, illetve a Pénzmúzeum kávézójában is.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összeállította a 2024. évi emlékérme-kibocsátási programját.
Néhány tudnivaló a bankok szerepéről a gazdaság működésében. Olvasd el, mielőtt kitöltöd a forduló kérdéseit!