/
/
/
Megszólal a szemtanú: kalandosan mentették meg Magyarország aranyát

Megszólal a szemtanú: kalandosan mentették meg Magyarország aranyát

2024. január 25.
10 perc olvasás
hirfooldal.jpg

Tóth Ferencné Stark Máriával képzeletben felültünk az Aranyvonatra, amely 79 éve, 1945. január 23-án indult útnak Ausztria felé a fertőbozi vasútállomásról, majd  január 25-én érkezett meg Spitalba. Alanyunk nem csak tárgyi emlékekkel járult hozzá az Aranyvonattal kapcsolatos tisztánlátáshoz, de a történeteivel is.

Az oral history, vagy elbeszélt történelem, a XX. század második felének fontos kutatási módszere. Lehetőséget ad arra, hogy első kézből, szemtanúk, túlélők beszámolói alapján szerezzünk információkat egy-egy történelmi eseményről, mindezt szubjektíven, az egyén nézőpontjából. Nem kell mást tennünk, csak leülnünk és beszélgetnünk azokkal, akik még köztünk vannak. Mi is ezt tettük az Aranyvonat kapcsán, amely napra pontosan 79 évvel ezelőtt indult el, megkezdve ezzel a magyar történelem egyik legkalandosabb, krimibe illő útját. 

Történelmi háttér

1944. március 19-én a német csapatok megszállták Magyarországot és október 15-én a nyilasok vették át a hatalmat az országban. A Magyar Nemzeti Bank élére Temesváry László került és a szovjet előretörés miatt hamarosan megkezdődtek a tárgyalások a magyar aranytartalék nyugatra menekítéséről.  A német vezetőség célja az volt, hogy az értékek a Német Birodalom területén, több részre bontva kerüljenek elhelyezésre. Ha megvalósul, ez nagy valószínűséggel oda vezetett volna, hogy nemzeti kincseink végleg a németek kezére kerülnek, a bank dolgozói azonban ellen álltak a politikai nyomásnak. 1944 decemberében a veszprémi bunkerből útjára indult az Aranyvonat a Magyar Nemzeti Bank hős dolgozóival, hogy a Fertőbozon töltött, hideg és félelemmel teli karácsony után Spitalban helyezzék biztonságba a „nemzet aranyát”.  A vonat január 23-án gördült ki a fertőbozi állomásról és január 25-én érkezett meg Spitalba, ahol a kincseket a helyi bencés kolostor kriptájában őrizték. A háború utolsó napjaiban a vezetés ismét kísérletet tett az értékek nyugatra szállítására. Erről meg is kezdődtek a tárgyalások, azonban a német hatóság csak az értékek elszállítására adott engedélyt, a jegybanki dolgozók közül csupán 30 ember kísérhette volna a Spitálban őrzött kincseket. A szorult helyzetben Cottely István vakmerő cselekedetre szánta el magát: 1945. május 2-án két küldött indult Linzbe és Salzburgba az amerikai hadsereghez: Tarnay Frigyes és Tuboly József. Levelet és három táviratot is vittek magukkal, melyben leírták, hogy a Magyar Nemzeti Bank dolgozói jelenleg Spital am Pyhrnben tartózkodnak a jegybank teljes aranykészletével, kb. hatszáz alkalmazottal és azok családtagjaival. A táviratok végén kérték, hogy a bank és alkalmazottai nemzetközi és nem politikai szervezetként kezeljék. 1945. május 7-én Spital am Pyhrn-t megszállták az amerikai csapatok. Az amerikai hadsereg katonái a magyar aranytartalékot Frankfurt am Mainba vitték, ahol a Német Jegybank pincéjében őrizték. Spital amerikai megszállási zóna lett. 1946. júniusában zajlottak azok a tárgyalások Washingtonban, amelyek azt a célt szolgálták, hogy a Spital am Pyhrn-ben és Frankfurt am Mainban őrzött értékek vissza kerüljenek Magyarországra. A magyar küldöttséget Nagy Ferenc miniszterelnök vezette. Az USA végül beleegyezett a magyar aranytartalék és a további értékek hazaszállításába. Ez az aranytartalék képezte az újonnan bevezetett forint fedezetét. Tóth Ferencné Stark Mária, aki kisgyermekként maga is a legendás vonat utasai között volt, családi fényképei és tárgyi emlékei mellett személyes történetét is megosztotta a Pénzmúzeummal.

Bemutatkozna nekünk pár szóban?  

Tóth Ferencné Stark Máriának hívnak. Édesapám a Magyar Nemzeti Bank dolgozója volt, pénztárosként dolgozott először Budapesten, majd Szegedre, végül Marosvásárhelyre helyezték. Én már Marosvásárhelyen születtem, szüleim egyszem lányaként.

Hogyan került családjával az Aranyvonatra?

Három hónapos voltam, mikor el kellett jönnünk Marosvásárhelyről. A közeledő oroszok elől édesapámék egy teherautón menekítették a banki főkönyveket. Én anyukámmal először Désre kerültem, végül Cseszneken találkoztunk. De nem csak minket vittek oda, akkor már gyűjtötték a banki dolgozókat. Veszprémben a vár alatt egy bunkerben voltak elrejtve az értékek és tudtuk, hogy Ausztriába fogunk menni a vonattal. Azt is tudtuk, mi lesz a szállítmány,.

Tudták a szülei, hogy milyen veszélynek teszik ki magukat?

Igen, mindannyian tudták. Előttünk voltak a németek, mögöttünk az oroszok, mikor elindult a vonat Fertőbozról, az oroszok még nem értek oda, de bombázás már javában zajlott.

Fertőbozon töltötték az ünnepeket. Tudna mesélni erről az időszakról?

A gyerekek, köztük én is, első osztályú kocsikban voltunk elhelyezve. A fertőboziak végig nagyon segítőkészek voltak, ők láttak el bennünket élelemmel, nem tudom, hogy pénzt kaptak-e ezért. Karácsonykor ők állítottak a gyerekeknek karácsonyfát a vagonban. Amíg várakoztunk, többször bombáztak, ilyenkor a vagonokban bújtunk el, nem tudtunk máshová menni. A vonat egy melléksínen állt, bent az erdőben, de így is rettegtünk, hogy találatot kapunk. A mai napig félek a mennydörgéstől.

kep1.jpg


Milyen volt az életük Spitalban?

A helyiek nagy örömmel fogadtak bennünket és amíg ott voltunk, kedvesek és segítőkészek voltak mindenben. Mikor megérkeztünk a vonattal, jó méteres hó volt, és a banki dolgozók, köztük apukám is, a 33 tonna aranyat és a többi értéket szánkóval húzták le a kolostor pincéjébe. Később egy családhoz kerültünk, ott anyukám főzött, apukám pedig a bankosok ruháit javította, mivel eredeti szakmája szabó volt. Jól beilleszkedtek ők is és a többi család is. Hozzászoktak, hogy ez van, ott kell élni. Amin nem tudunk változtatni, azt kénytelen az ember megszokni.

kep2.jpg


Vannak családi történeteik a kinti időkből?

Egyik emlékem a babhoz köthető. Harminc éves koromig sem a zöldbabot, sem a zöldborsót nem szerettem. Kint a zöldbab magas karókra felfuttatva termett. Két éves voltam mikor egy napon anyukám egy ilyen bab alatt talált meg, megettem a nyers babot. Estére 40 fokos lázam lett és anyukám az amerikaiaktól kért segítséget. Az orvos azt mondta, ha megérem a reggelt, akkor életben maradok. A másik történetem 1964-ből való, mikor meghívó levéllel kiutaztam Ausztriába. Egy nagynéném élt kint és a nagybátyám elvitt engem Spitalba. Két és fél éves voltam mikor hazajöttem onnan, és mikor kiszálltam a kocsiból, azt kérdeztem a nagybátyámtól, hogy itt régen minden tiszta fehér volt, hogy lehet, hogy most zöld? Kiderült, hogy nárciszmezőre emlékeztem. Ott csak úgy terem a nárcisz szabadon, a sok fehér nárcisz megmaradt bennem.

kep3.jpg


Volt bármilyen kapcsolatuk az otthoniakkal?

Van egy levelem, egy nagynéném írta édesapámnak, de cenzúrázták. Ezt a levelet fel is ajánlottam a Pénzmúzeumnak.

Éreztek honvágyat amíg kint voltak?

1946 októberében, az utolsó szállítmánnyal jöttünk haza. Már megvolt a vonatjegyünk és a hajójegyünk Argentínába, de apukám miatt, aki azt mondta, hogy „én magyar vagyok, haza akarok menni”, meghiúsult az utazás.

Tudták mit vállalnak azzal, hogy hazajönnek?

Egyáltalán nem voltunk felkészülve arra, ami itthon várt. Mikor hazajöttünk, apukám Székesfehérvárra került a Magyar Nemzeti Bankba. 1948-ban aztán B-listázták, behívatták Budapestre, én is vele mentem. Ahogy jöttünk ki a bankból, apukám borzalmasan el volt keseredve. Megkérdezték tőle az ismerősök, hogy mi a baja. Azt felelte: kirúgtak. Nincs piros könyvem és kirúgtak a bankból. Ez egy nagyon szomorú emlékem. Ekkor ki kellett költöznünk a lakásból, ahol addig laktunk, elcseréltük egy házmesteri lakásra. Anyukám házmesterként, apukám pedig a Mávautnál kalauzként dolgozott a későbbiekben.

Önt személyesen érte bármilyen hátrányos megkülönböztetés?

Fehérvárról 1957-ben Sopronba költöztünk. Gimnázium után szerettem volna egyetemre menni, de az igazgatónő Sopronban azt mondta, hogy ne is próbálkozzam, mert nyugatos voltam, a mai napig fáj, hogy azért, mert én csecsemőként kikerültem külföldre, nem mehettem egyetemre. De apukám azt nevelte belém, hogy én magyar vagyok, tehát ide tartozom.

 

Felhasznált irodalom:

Az MNB értékeinek háborús kálváriája. Tarnay Edgár visszaemlékezése. Forint 2000/5-6
B. J.: Spital am Pyhrn fél évszázad múltán. Forint 1997/5-6
B. J.: Tények az Aranyvonat(ok)ról. Forint 2000/1
Z.J: Arany a kriptában. Forint 1990/3-4 p. 15.
Emléktábla a kripta falán. Forint 1993/4-5
Cottely István: A magyar aranytartalék a második világháború viharában. Valóság. 1992.11
Garami Erika: Az „aranyvonat”, a monetáris aranykészlet története: 1944-1946. Éremtári Lapok, 2013. június. pp. 3-12.

További híreink

Kávéházi beszélgetések a Pénzmúzeumban

A Kávéházi beszélgetések a Pénzmúzeum havonta jelentkező eseménysorozata. Ismeretterjesztő előadásaink a pénzt helyezik a beszélgetés középpontjába.

2024. április 09.
1 perc olvasás
Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!

Párizs olimpia lázban ég, de nem csak Párizs, hanem a La Monnaie de Paris - A Párizsi Pénzverde múzeuma is.

2024. április 02.
4 perc olvasás
Gratulálunk BankCode országos versenyünk legjobbjainak!

Kedden zajlott BankCode országos tanulmányi versenyünk Szuperdöntője a Pénzmúzeumban.

2024. március 27.
1 perc olvasás
Kiállítás a pályaművekből

„Élményeim a Pénzmúzeumban” címmel az általános iskolák alsó és felső tagozatos diákjai számára pályázatot írtunk ki 2023 novemberében.

2024. március 26.
1 perc olvasás