A közismert dátum fényében legalábbis meglepőnek tűnik a címben a forint évszázadairól beszélni. A kettő azonban nem zárja ki egymást, mivel a 75 évvel ezelőtti névválasztás előzményei a középkorba nyúlnak vissza. Tudtátok, hogy a forint kifejezés közel hét évszázadon át folyamatosan jelen volt Magyarország pénztörténetében? A forint pénzrendszer bankjegyeivel és érméivel éppúgy Te is találkozhatsz majd a hamarosan megnyíló Pénzmúzeumban, a Buda Palotában, ahogy az azt megelőző történelmi korszakok arany- és ezüstforintjaival, és a szabadságharc forint címletű Kossuth-bankóival.

Amikor forintról beszélünk, a magyar emberek többsége azonnal napjaink törvényes fizetőeszközére, a II. világháborút követő hiperinflációt lezáró, az 1946. augusztus elsején, azaz 75 évvel ezelőtt bevezetett forint pénzrendszer bankjegyeire és fémpénzeire gondol, amelyek mindennapjaink nélkülözhetetlen kellékei.

Sokan hallottak még a középkori magyar királyok aranyforintjairól is. Azt azonban már jóval kevesebben tudják, hogy a két időszak között is létezett ez a pénzelnevezés. A forint kifejezés ugyanis folyamatosan jelen volt Magyarország pénztörténetében, habár magának a fogalomnak a jelentéstartalma az évszázadok során komoly változásokon esett át. 

Az I. Károly által 1325-ben bevezetett, a firenzei fiorino d’oro (aranyliliom) mintájára bevezetett aranypénz a korabeli latin terminológiában a florenus, azaz magyarul a forint elnevezést kapta. Ezek az aranypénzek voltak az első magyar forintok, latinul florenus Hungaricalis. Ennek a pénznek a kibocsátása a Károlyt követő uralkodók idején változatlan minőségben folytatódott a középkor folyamán, csupán a veretek éremképe változott.

Mindeközben a forintnak egy új jelentése is megszületett, ami az aranyforint, illetve az ezüstből készült denár közti értékaránynak köszönhette létrejöttét. Már I. (Nagy) Lajos uralkodása második felében hosszú időre 1:100-ban stabilizálódott a két címlet értékaránya, ezért száz denár összegét szintén forintnak kezdték nevezni. A százdenáros forintot Luxemburgi Zsigmond 1405-ben hivatalos számítási egységgé nyilvánította, ennek következtében még akkor is forintnak hívták száz denár összegét, amikor egy aranyforint már 150, 200 vagy akár sokkal több denárt ért. Mivel így zavart okozott volna a terminológiában az, hogy két különböző értékű pénzt értenek ugyanazon elnevezés alatt, a 16. század második felétől az (arany)forintot dukátnak kezdték hívni, míg a forint név alatt kizárólag egy száz denárnyi összeget értettek. Miközben a mindennapi pénzforgalomnak több tucatnyi különféle címletű pénzzel (dukát, tallér, garas, denár, obulus, poltúra stb.) fizettek, mindenki forintban számolt. Ez volt az ún. magyar vagy kamarai forint, amelyben a számadásokat is vezették.

A 17–18. században azonban létezett már ezüstből vert forint is, ami szintúgy a különféle címletek közti értékaránynak köszönhette létrejöttét. Míg a magyar denárokat magyar forintban számolták, az I. Lipót által 1659-ben Magyarországon is bevezetett krajcár-rendszer számítási egysége a 60 krajcár értékű rajnai forint (rheiniche Gulden) lett. Mivel hosszú időn keresztül a nehéz ezüstpénz, a tallér értéke 120 krajcárban, vagyis két rajnai forintban stabilizálódott, szokássá vált, hogy a féltallérokat is forintnak hívják.

A forint elnevezés papírpénzre először Mária Terézia uralkodása idején, 1759-ben került rá. Ebből az évből maradt fenn az a csupán formuláréban fennmaradt tervezet, amely arra utal, hogy a Habsburg kormányzat ekkor vette tervbe a papíralapú fizetőeszközök bevezetését a birodalomban. A fizető papíros (Zahlungs-Papier) elnevezésű pénzjegyeken a címlet három nyelven szerepelt: németül (gulden), magyarul (fiorint) és csehül (zlatych). Ami magyar nyelvterületen forint volt, az alatt a németek ugyanis guldent értettek. A 18–19. században a Habsburg Birodalomban, így a Magyar Királyságban forgó papírpénzeken már csak a német Gulden szóval jelezték a címletet, miközben hazánkban ezeket mindenki forintnak hívtak.

A forint név újra csak az 1848–1849-es szabadságharc idején került vissza a magyar papírpénzekre (Kossuth-bankók), amit az abszolutizmus korában (1849–1866) felváltott a német Gulden szó. Csak az 1867-es kiegyezés hozott változást és állította vissza a magyar nyelv használatát pénzeinken. Az 1857–1867 között vert, latin körirattal ellátott ezüstpénzeken az FL (Florin) rövidítés jelöli a forintot, amit 1868-tól vált fel az Frt rövidítés. A Latin Éremunió keretein belül 1870–1892 között készültek Magyarországon aranyból vert 8 és 4 Frt címletű pénzek. Forint címletű bankjegyet pedig 1880-ban bocsátanak ki újra Magyarországon. 

Bár 1892-ben került bevezetésre az aranyalapú korona pénzrendszer, az ezüstből korábban készült forintosok egészen 1900-ig forgalomban maradhattak. Mivel a régi szokások nem könnyen vesznek ki, az emberek még évekkel később is forintban számoltak, miközben koronával fizettek.

A korona inflációja után 1926-ban került bevezetésre a pengő. A névválasztást hosszas viták előzték meg, s többek között már ekkor felmerült, hogy az új pénznem elnevezése forint legyen, de végül a 19. században elterjedt „pengőforint” nevéből származott az új pénz elnevezése.

1946. augusztus 1-én újra forint lett Magyarország törvényes fizetőeszköze. A fentiekből látszik, hogy nem véletlenül és nem előzmények nélkül...