A sokszínű egység

– így született meg az Európai Unió

Több mint 70 éve elindult egy nemzetközi együttműködés, mely szép lassan komoly gazdasági szövetséggé fejlődött, s mely ma már szinte egy teljes kontinens számára biztosítja az összehangolt, töretlen fejlődés feltételeit. A szövetség nem csak közös piacot és közös identitást teremtett, de az érdekek egyeztetése révén kiutat mutatott a második világháború utáni gazdasági összeomlásból és nagymértékben hozzájárult, hogy az ellentétek hosszú évtizedek múltán se újuljanak ki ismét. 72 éves lett az Európai Unió.

A történelemben meglehetősen ritka, sőt talán példa nélküli, hogy egy háború lezárását követően az ellenséges oldalakon álló, kölcsönösen számos sérelmet okozó és megélő országok minden külső kényszer nélkül, önszántukból szövetségre lépjenek egymással. Az európai integráció létrehozása egy ilyen rendkívüli esemény volt, melynek jelentősége talán épp abban érhető tetten leginkább, hogy a szövetség több mint 70 évvel később is létezik – s alapításának napját ma már ünnepként tartjuk számon.

Kezdjük tiszta lappal!

Robert Schuman francia külügyminiszter mindössze öt évvel a második világháború lezárása után, 1950. május 9-én tárt a nemzetközi nyilvánosság elé egy nyilatkozatot, melyben egy nagyszabású gazdasági együttműködés terveit fektette le. Az elképzelés nagyszerűségét az a felismerés adta, mely szerint egy európai szintű gazdasági szövetség képes megakadályozni, hogy a kontinens újabb háborúba sodródjon. Ha odafigyelünk, ez a gondolat sokat elmond az államok közti viszonyok dinamikájáról és a történelem működéséről, hiszen nem kevesebbet állít, mint hogy a tartós békét nem elsősorban politikai eszközökkel, hanem a gazdasági érdekek összehangolásával lehet megteremteni. Napjainkból visszatekintve láthatjuk, hogy ebben a felismerésben nem kevés igazság volt.

De pontosan hogy is lehet megteremteni ezt a bonyolult gazdasági együttműködést? Sokat elmond a korban jellemző általános bizalmatlanságról és a terv mögött meghúzódó háborúellenes alapelvről, hogy a szövetség kialakulásának első lépése az acél és szénkészletek kitermeléséhez és kereskedelméhez kapcsolódott. A „miértet” nem nehéz megfejteni: ha egy ország háborús felkészülésbe kezdene, annak első lépése szükségszerűen a szén- és acélipar „hadi üzemmódba” állítása, átszervezése lenne. A két nyersanyaggal kapcsolatos közös gazdálkodás tehát egyidejűleg rálátást, ellenőrzést is biztosított a csatlakozó államoknak a többiek készletei és ipari tevékenysége felett.

Miután Robert Schuman javaslatát elfogadta a Konrad Adenauer kancellár vezette Német Szövetségi Köztársaság, több más európai ország is gyorsan csatlakozott a megállapodáshoz: belépett a hagyományosan integrációpárti Hollandia, Belgium és Luxemburg, valamint a második világháború utáni elszigeteltségből kitörni szándékozó Olaszország is. A Párizsban 1951-ben megszülető Európai Szén és Acél Közösség, vagyis a Montánunió lett a mai napig fennálló és immár 27 ország együttműködésére kiterjedő Európai Unió magja.

Tizenkét csillag

Bár az elvi alapokat a Montánunió hozta létre, a gazdasági szövetség napjainkban is használt működési struktúráját hét évvel később, a Római Szerződések alakították ki. Az ennek révén létrejövő Európai Gazdasági Közösség már nem csak a vas- és acélipar felügyeletére törekedett, hanem a teljes gazdasági uniót, a közös piac és a vámmentesség bevezetését tűzte ki célul. Hogy ez a folyamat korántsem volt egyszerű, többek közt az is mutatja, hogy 1986-ban egy újabb egyezménnyel, az Egységes Európai Okmánnyal erősítették meg a kitűzött célokat, és az egységes piac tényleges létrehozásának dátumát 1992-re tűzték ki. Noha a folyamat sok szempontból még ma sem zárult le teljesen, ’92 februárjában – jogi értelemben – valóban meg is történt az „alapkőletétel”: a hollandiai Maastricht-ban tizenkét ország képviselői aláírták az Európai Unióról szóló, úgynevezett maastrichti szerződést.

Ez a szerződés tűzte ki célul a közös valuta, az euró bevezetését, és többek között lefektette a tagországok pénzügyi együttműködésének kereteit is – melyek mai napig érvényesek. Szintén Maastricht-ban született döntés arról, hogy az Európai Unió a jövőben nem kizárólag gazdasági együttműködésként, hanem jogi, politikai szövetségként is tekint majd magára. A tagországok közeledésének egyik – Magyarország szempontjából is rendkívül fontos – eszköze volt a Kohéziós Alap létrehozása, mely a szegényebb országok infrastrukturális és környezetvédelmi beruházásait hivatott támogatni. A maastrichti szerződést a következő években még három további szerződéssel módosították, melyek fő célja az unió tervezett bővítésének előkészítése, illetve a közös politikai működés demokratikus alapjainak megteremtése volt.

18 éve a közösségben

Magyarország az EU történetének legnagyobb bővítése során, 2004-ben csatlakozott az integrációhoz – összesen kilenc további állammal (Ciprus, Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Málta, Szlovákia és Szlovénia) együtt. Az új tagállamok számára megnyíltak a fejlődés és felzárkózás útjai, a csatlakozás szabaddá tette a határok átjárását, néhány év múlva lehetővé vált a nyugat-európai munkavállalás, továbbá az áruk, a szolgáltatások és a tőke szabad mozgása. A 2007-ben további két országgal, Bulgáriával és Romániával, majd 2013-ban Horvátországgal kiegészülő Európai Unió ma összesen 27 állam politikai és gazdasági együttműködését teszi lehetővé és valósítja meg.

Hazánk a csatlakozása óta eltelt 18 évben rengeteg infrastrukturális és közösségi beruházást finanszírozott az Európai Unió által biztosított felzárkóztatási forrásokból, ám érdemes szem előtt tartani, hogy a kapott támogatásokat nem ingyen bocsátották Magyarország rendelkezésére. Bár az Unió egy háborúellenes gazdasági szövetségként indult, működése nem kizárólag az önzetlenségen alapul: az integráció folyamatos bővítése és a kevésbé fejlett országok felzárkóztatása üzletileg is előnyös a magországoknak nevezett, gazdaságilag erősebb alapítók számára, hiszen többek közt az Unió révén vámmentes piacokat nyernek vállalataik számára. Az együttműködés minden résztvevő számára hordoz előnyöket, de – mint látható – áldozatokat is kíván, ezért az Unió helyes értékeléséhez érdemes mindig árnyaltan közelíteni a témához.

Az Európai Unió létrehozása – az esetleges visszásságok mellett is – egyike a kontinens legnagyobb történelmi pillanatainak. Az államközösség úgy teremtett egységet Európa széttagolt és múltjukból fakadóan sokszor ellenséges országai közt, hogy az kizárólag a kölcsönös érdekek belátásán alapult, s nem járt együtt erőszakos, kényszerítő nyomásgyakorlással. Az EU ma is őrzi és ünnepli tagállamai nemzeti sokszínűségét és önrendelkezési jogát, mely az országok közti együttműködések legetikusabb, vagy ha úgy tetszik, legeurópaibb formája.