
Csak együtt lehetünk igazán sikeresek! – Ezt a mottót akár zászlónkra is tűzhetnénk, hiszen a Pénzmúzeumnál meggyőződéssel hiszünk az együttműködések erejében. Legutóbb a Kárpát-medence és a világ magyarságának kulturális összetartásáért dolgozó Rákóczi Szövetség képviselőit láttuk vendégül a Pénzmúzeumban, és rögtön meg is állapodtunk, hogy a jövőben vállvetve fogunk dolgozni közös céljainkért. Egységben az erő!
Az 1989-ben alapított Rákóczi Szövetség egyik célja, hogy erősítse a Kárpát-medencei magyarság összetartozás tudatát, segítse a határon túli (köztük a diaszpórában élő) magyar fiatalok oktatását, erősítse az anyaország iránti szeretetet, programjaival hozzájáruljon a magyar nemzeti hagyományok őrzéséhez, a magyarságtudat erősítéséhez.
Ezeknek a célkitűzéseknek a megvalósításához csatlakozott a Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont, amely hosszútávú együttműködés keretén belül szombaton fogadta első, a világ több pontjáról érkező, magyar gyökerekkel rendelkező diákcsoportot. A különböző korú diákok nemcsak a történelmi Magyarország területéről érkeznek, hanem a diaszpórából is. Számukra és családjuk számára is fontos, hogy noha nem az anyaország területén élnek, megőrizzék, tovább vigyék őseik kultúráját, hagyományait. Messze a szülőföldtől, 3-4. generációs fiatalként, más kultúrkörnyezetben nincs könnyű dolguk.
Nagy örömmel és szeretettel fogadtuk a fiatalokat, akik a múzeumban a világ minden táján jelenlevő pénz feladatainak megismerése mellett találkozhatnak a történelemmel is, hiszen a Pénzmúzeum állandó kiállítása a hazai pénztörténet egyedülálló darabjait is bemutatja.
A tervek szerint a mai látogatást ősszel továbbiak fogják követni.

További híreink
Összes hírA Pénzmúzeum „Melyik forint pénzérménk érmeképe a kerecsensólyom?” elnevezésű promóciós nyereményjátékának leírása és szabályzata.
Pénzmúzeum Panoráma Terasz 10 és 13 óra között zártkörű rendezvény miatt nem látogatható.
Családbarát múzeum elismerést, valamint múzeumpedagógiai különdíjat hozott el az Országos Múzeumpedagógia Évnyitóról ma a Pénzmúzeum.
A Pénzmúzeum „Jelöld meg, kivel jönnél el a Magyar Népmese napjára!” elnevezésű promóciós nyereményjátékának szabályzata.
A Pénzmúzeum „Melyik forint pénzérménk érmeképe a kerecsensólyom?” elnevezésű promóciós nyereményjátékának leírása és szabályzata.
Pénzmúzeum Panoráma Terasz 10 és 13 óra között zártkörű rendezvény miatt nem látogatható.
Családbarát múzeum elismerést, valamint múzeumpedagógiai különdíjat hozott el az Országos Múzeumpedagógia Évnyitóról ma a Pénzmúzeum.
A Pénzmúzeum „Jelöld meg, kivel jönnél el a Magyar Népmese napjára!” elnevezésű promóciós nyereményjátékának szabályzata.